– Többször dolgoztunk az egyháznak is. Zsédely Gyula atya egyik reggel szólt, igyuk meg a pertut. Készültem egy jó kis italra, likőrre vagy pálinkára, de nem ilyesmivel, hanem kávéval ittuk meg a pertut Gyula atyával.
– Medveczkiéknél a gazdaasszony első reggel megkérdezte, kérnek-e kávét, én mondtam a kérdés jól esett, ha nem kapunk is a gesztus jó szándékú volt, de azért lefőzte és kellemesen elfogyasztottuk.
– A Csíkos szélen egy kedves idős hölgy invitált minket kávéra, leültünk a konyhában, sok pohár volt a konyhai szekrényben, de ő bement a szobába és a vitrinből előhozott egy csodálatosan szép kávézó készletet. Azt mondtuk: ne fogja be, jó nekünk az üvegpohár is. De ő meg akart tisztelni azzal, hogy a csodálatos készletből fogyasszuk el a kávét. A kávé kiöntése közben, az egyik csészét véletlen meglökte, leesett és ripityommá tört, ő kedvesen annyit mondott: Úgyis megvan már vagy 50 éve. Mi tán jobban sajnáltuk, mint ő, így egyikünk tényleg üvegpohárból fogyasztotta el a kávét.
– Az másik helyen a gazdaasszony megszámolta hányan vagyunk és reggelinél hozta a kávékat, de tévedett, eggyel több volt, mint ahányan voltunk. Én azt mondtam kedvesen, fogadja el, hogy a saját kávéjával megkínáljuk, nevetve megköszönte.
– Az Aranycipős. Mi így becéztük egymás között a hölgyet, aki jólétébe nem tudta már mit vegyen fel. Jött ki az udvarra, ahol dolgoztunk, a kezében egy csésze kávéval, a komám nyúlt érte, de ő visszahúzta a csészét. A komám azt hitte, hogy ő kapja a kávét, de nagyot tévedett, tehát itt nem kaptunk kávét.
– Nem sokra rá, egy idős nénikénél dolgoztunk. A Dózsa György utcában lakott, kis nyugdíjasként, ezért a temetőkben sírokat locsolt és gondozott, hogy kiegészítse a pénzét. Más levetett cipőjében és posztó ruhában járt. Mikor végeztünk nála, zsúrt rendezett számunkra, tejjel selymesítette a kávénkat, amit szeretettel és kedvesen szolgált fel a szerény jövedelméből, neki nem volt aranycipője, de igazán emberséges volt.
– A Széchenyi úton hátul az udvarban dolgoztunk, 9 óra felé a gazdasszony kérdezte: kérnek-e egy kávét, egy perc se telt el már hozta is. Egy csepp se lötyögött ki, pedig akkor már 92 éves volt.
– A Református Öregtemetőben járdát betonoztunk, amikor a felekezetben lévő idős kedves hölgyek süteményt és kávét küldtek Bíró bácsival a dolgozóknak. Ő az egyik sírra helyezte és onnan osztotta szét a küldeményt, közben egy-egy mokka cukrot be-be kapott a kávé osztáskor, igazán jól esett, a kávé is finom volt.
– Süveg Tibinél is dolgoztunk, édesanyja a szomszédban lakott, Marika néni mindennap reggeli után hozott át kávét ötünknek. Ez legalább 100-110 napra vonatkoztatva, 600 kávét jelent, s mindig mosolyogva kínálta nekünk.
– Egyik vasárnap a STOP betűket festettem át reggel korán az aszfalton, amikor egy sportos hölgy jött bringával arra. Megkértem legyen szíves fényképezzen le, bemutatkoztunk egymásnak. Lajos Mary volt az, másnap meghívott a Békebeli Cukrászdába egy kávéra. A felszolgáló hölgy hozta, én elkértem a tálcát és saját kávéjával megkínáltam Maryt. Én duplán fizetek a finom kávéért, ekkor egyszer köszöntem meg, a második részt most fizetem a Panorámán keresztül, ismét köszönöm Mary, finom volt.
– Béres Karcsi bátyámnak pedig üzenem, ideje lenne már meginni azt kávét, amit kb. 5 éve beszéltünk meg, hogy egyszer majd leülünk egy kávéra.
Tudom, hogy nagyon sokan kimaradtak ebből a felsorolásból, ezennel köszönöm hajdanán adott kávéjukat. Sokan már nem élnek, szívből hívom őket a felhő szélére egy kávéra.
63 év kávézásai
Józsibá’
