Sokan mondták, hogy nem vagyok normális, mert olyan embereknek és lehetőségeknek mondtam nemet, akikkel és amelyekkel rengeteg pénzt kereshettem volna. De én már csak olyan dolgokat csinálok, amiket szeretek és amikben hinni tudok.
– Milyen mentális változásokon mentél át?
A legfontosabb, hogy jól vagyok. Próbálok folyamatosan pozitív, emelkedett lelki állapotban maradni. Ebből persze én is sokszor kizökkenek, de nem hagyom, hogy a körülmények tartósan irányítsanak. Például ha valami rossz történik velem, szabadon választhatok: ezen rágódom és gyötrődöm órákig – ami gátol az alkotásban, a közérzetemben – vagy nagy levegő, lehiggadok, egy perc hisztit engedek meg magamnak, s úgy döntök, hogy visszakerülök a normális állapotba és megoldom, vagy elengedem a problémát. Nagyon sok munkám fekszik abban, hogy ezt meg tudom csinálni.
Olyan emberekkel dolgozom-barátkozom, akikkel őszintén jól érzem magam. Nem tartok fenn bárminemű érdekből hamis kapcsolatokat. Ezzel biztos sokat vesztek, de rengeteg energiát nyerek. Rövid az élet ahhoz, hogy feláldozzam egy részét érdemtelen személyekre vagy dolgokra.
E mellett nagyon fontos nekem a szabadság. Ahogyan a nagy zenész, Wagner mondta: „Aki teljes összhangban él saját természetével, csak az mondhatja magát szabadnak.”
– A mindig-mosolyod mögött mély filozófia rejlik. Mondd el néhány „tételét”!
Hívő ember vagyok, de nem tartozom egy felekezethez sem. Hiszek abban, hogy több életünk van, tehát hiszek a karmában; hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek, minden, ami velünk történik, a múltbeli gondolataink és döntéseink következménye.
Hiszem, hogy a világunk jelentős része, amely mindennapjainkat befolyásolja, láthatatlan és nem kézzelfogható. Mire gondolok: a rádióhullámokat és sok más nem „materiális” dolgot már elfogadtunk és használjuk, így lesz ez majd sok egyébbel, is aminek ma még az említése is idegenkedést vált ki sok emberből.
A zenélés során is láthatatlan energiákkal „dolgozunk”. Ha jól megy a zenélés, úgy érzem, mintha nem én játszanék, a dolgok maguktól kezdenek el történni. Ha becsukom a szemem, látom, milyen billentyűt üssek le, hallom, mi következzen, mintha valaki diktálná. Zeneszerzésnél ugyanez a helyzet. Nevezhetjük ezt ihletnek, múzsának, Istennek, ahogy tetszik.
– Mi a forrása ennek a filozófiai „áradásnak”?
Egyke voltam, sokat voltam magamban. Megszoktam, majd megszerettem egyedül lenni, gondolkodni, töprengeni.
– A jazz s általában az értékes zene nem olyan népszerű, mint a divatos lakodalmas-celebes nótázás. Mi az oka?
Visszatérve a kérdésedre: hiszem, ha sokkal több jazzt és komolyzenét játszanának a rádiók, sokkal többen megszeretnék ezeket a műfajokat. Ez ilyen egyszerű. Másrészt mindennek megvan a helye és az ideje. Az emberek nagy része a mindennapi betevőért küzd. Fáradt és elfoglalt. Ha rohansz, nem állsz neki négyfogásos menüt enni, bekapsz egy gyorskaját és futsz tovább. Így van ez a zenehallgatással is. Az átlagember a kevéske szabadidejében kiengedni és ellazulni akar, erre valók a könnyen fogyasztható zenék. Én sem Bartókra bulizom.
Közhely, de igaz: minden zene jó, ha jól – őszintén! – játsszák. Én szinte minden műfajt kedvelek. Nekünk az a dolgunk, hogy a zenével, a koncertekkel kiemeljük az embereket a mindennapi gondokból, s lelkileg segítsük őket. Apropó, Bartókról írta Illyés Gyula: „csak zene, zene, zene … / egy jobb világba emelő zene”.
– Ebből a felfogásból ered az a törekvésed, hogy populárisabb zenét is játszatok?
– Merre halad a pályaíved?
Későn érő típus vagyok. Ami nekem tetszik a saját játékomból, az csak az utolsó öt-hat év. Eddig tartott felépíteni magamat szakmailag, emberileg, és folyamatosan dolgozom azon, hogy tovább fejlődjek. Jó nagy céljaim vannak,merek nagyot álmodni: hisz ez az út!
– Örülök, hogy ily’ közel kerülhettem belső világodhoz, s általad megértettem Pilinszky János költő paradoxonát: „Az élet nyílegyenes labirintus.” Jóság, őszinteség, öntudat kell a benne haladáshoz. Sárik Péter-i.
(A művelődési központ kamaratermében folytatott beszélgetés szerkesztett változata.)
Koltói Ádám
