Kerényi Józsefnek már az 1970-es évek közepén kialakult egyéni módon értelmezett műemlékfogalma, ami a passzív értékvédelem helyett a kortárs használatban megőrzött épített örökséget preferálta. Az elmúlt években világszerte egyre elismertebbé vált elképzelése, neve is általa; maga azonban nem volt harsány jelenség. Vallotta, hogy olyan épületeket kell tervezni, amelyek ugyanolyan szépen meg tudnak öregedni, mint a fák. Az egyik híres alkotása a ceglédi Magyarok Nagyasszonya kápolna, amely mellett állt egy öreg japánakác fa. Nagyon hosszú ideig a pártján állva, magam is védtem, de amikor folyton a tetőereszt teletöltötte leveleivel, Gyula atya is belátta, ki kell azt vágatni.
Kerényi József a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán végzett (1958-1963), 1997-ben DLA fokozatot szerzett. Az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőségnél volt gyakornok (1963-64), majd dolgozott a kecskeméti BÁCSTERV-nél (1964-1984) és a Városépítési Tervező Vállalatnál is (1984-1987). Alkotó éveinek meghatározó időszaka, amihez kellett Gajdócsi István tanácselnök és Romány Pál támogatása is, ezért a nagy demokráciában kapott néhány oldalszúrást a felbátorodott „megtértektől”. Kecskemét főterének szinte minden épületén alkotó keze rajta van: a Kodály Intézet, a Bánó-ház megmentése (ma a Magyar Naiv Művészetek Múzeuma), talán országosan is a legjobb Technika Házát formálta az egykori zsinagógából. Két kecskeméti park is rá emlékeztet. A pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola címzetes tanáraként a posztgraduális mesterképzési programot vezette, 1988-tól a Budapesti Műszaki Egyetemen a Lakóépület Tanszék egyetemi tanára, 1990-ben habilitált. 1991-től a Kerényi Stúdió Kft. ügyvezetőjeként is tevékenykedett.
1975-től a Magyar Építőművészek Szövetségének, 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezetének tagja, 2011-től pedig a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt. Fontosabb munkái között sajnálatos módon nem említi a neklorógja azt a kápolnát, amivel több díjat is nyert a világban. De túl azon, a szekszárdi Művészetek Háza, a bugaci Pásztormúzeum, a kecskeméti Kodály Intézet és a Technika Háza, valamint a pusztavacsi Jeltorony. Csak elnagyoltan Dunavecse, Tiszakécske, Kalocsa csakúgy osztozik megrendültségünkben, mint azok, akik a Budai Várnegyed keleti lejtőjén egy 1944-ben elpusztult villa újraépítését eltervezte (2010). Munkáját 1975-ben Ybl Miklós-díjjal, 1992-ben Kossuth-díjjal ismerték el.
Maga többször is hangsúlyozta, hogy éthosza annyiban különbözik Csete György és Makovecz Imre építészek irányvonalától, hogy neki első és legfontosabb szempont a tájba, az épített környezetbe való illesztés, illeszkedés tudatos felvállalása. S valóban, látható, hogy kiváló építészeti megformálásain túl számára, a terület, a település, az egész környezet jelent olyan organikus egységet, amely megszabja az egyes épületek formavilágát, lépték viszonyait.
„Természetes és épített környezetünk nem választható szét. S nem mindegy, hová kerül az épület: az Alföldre, ahol egyetlen fa fontosabb, mint máshol egy egész erdő (pláne nem bezsúfolva egy épület tartószerkezeteibe), vagy, mondjuk, nagyváros foghíjas telkére. Korunkban egyébként majd mindenki harsogni akar, nagyot akar mondani.” Ő másfajta ember volt, adj Uram örök nyugodalmat neki!
ESDÉ
- kép A ceglédi kápolna
- kép Az Arany-díjas köszöntése(SD fotó)
