5.5 C
Cegléd
2024. december 21. szombat
spot_img

Virágok, kertek az erkélyen

Minden év elején a ceglédiek, közös összefogással igyekeznek még szebbé tenni városunkat, a „virágos Ceglédért” gondolat jegyében. Megszépülnek a közterületek, a kertek.

A gond csak az, hogy a vásárolt és ajándékba kapott növények „földhöz” ragadtak, az utca szintjén helyezkednek el. Kevés az olyan épület, ahol a lakók minden évben összefognak, és az erkélyeken pompázatos virágok nyílnak, szinte az egész évben. Ezzel nem csak a környezetüket, de a városunkat is szebbé teszik!

A lakástulajdonosok egy része – szerintem helytelenül – úgy gondolkodik, hogy az erkély az utca, és nem a lakás része. Az ide kihelyezett virágok és fűszernövények kellemes környezetet teremthetnek, mintegy kitágítva a lakóteret. A virágok mellett ma már kínálnak olyan cserépben is nevelhető paprikát, paradicsomot, földiepret, amelyek erkélyen is gazdag termést hoznak. Ezzel a módszerrel a családok saját bio termesztést tudnak megvalósítani. 

A virágok, a mini kertek gondozásában a gyerekek is szívesen részt vesznek, megvalósítva a természet szeretetére nevelést. Nem egy helyen a felnőttek, gyerekek szívesen csereberélnek növényeket, megbeszélve a gondozásuk, ápolásuk módszereit is.

Sajnos, találhatók olyan épületek a városban, amelyek erkélyein egyetlen virág sincs. Vélhetően ők a „szóvirágokat” szeretik. Közös összefogással, még szebbé, még virágosabbá tehetjük városunkat! Még nem késő!

Kocsis István

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...