Jogosan kérdezik tőlünk hívőktől, vajon miért hiszünk Jézusban, aki ráadásul csúful halt meg a kereszten. Hitünk, bármily furcsa, innen indul ki. Meghalt. Igen, de feltámadt a halálból. Mi azért imádjuk, szeretjük a Megfeszítettet, mert ő a Feltámadt.Ha meghal valaki, úgy érezzük és mondjuk: űrt hagyott maga után. Hiányzik. Pótolhatatlan. Végérvényesen távozott. Hiábavaló megjelenítése filmen, videón, magnón, fényképen… Személyesen nincs jelen.Jézus történetét olvasva a Bibliában, hogy halála, temetése után 48 óra sem múlik el és nincs “űr-érzés” őt illetően.Aki hitt benne, nem érzi, hogy nincs jelen. Aki kételkedett, tagadta ösztöneiben érzi jelenlétét és fél. Miért?Amint megmondotta, hogy keresztre feszítik és meghal, úgy történt. Megmondta előre: feltámad és feltámadt. Jézus, az Emberfia föltámadása a történeti események között egyedülálló, ugyanis történeti tény halála, temetése, sírba helyezése, majd az üres sír. És tényleges tények, hogy látták, hallották, együtt étkeztek vele, érintették, és ezek a tanúk legtöbben életükkel tettek bizonyságot arról, hogy amit és akit láttak, az eleven valóság szemükben, fülükben, értelmükben, amely tapasztalás hitté növekedett bennük.
Az igaz, hogy a feltámadás ténye történelmi eszközökkel nem érzékelhető. A történelem tér és idő korlátai között zajlik, ám Jézus Isten természetfeletti világába került, ahol nincs tér és idő.
Jézus pénteki halálát követően, vasárnap hajnalban asszonyok mentek a sírhoz, virágot vinni. Két férfi állt a sírnál, kérdezte őket: “Mit keresitek az élőt a holtak között?” – majd emlékeztette a csodálkozókat, hogy ezt előre megmondta Jézus: feltámad. Péter és János futva mentek a sírhoz, amelybe a holttestet tették, de csupán a temetési gyolcsot és kendőt találták. Az üres sír jel volt szemüknek. Tamás apostol hallván ezeket, kételkedett. Majd ha látja és érinti a sebeket Jézus testén, hisz. És Jézus megértette (nem ítélte el kételkedéséért) és mondta, érintse csak meg sebhelyeit. Tamásból fölkiáltott a hit: “Én Uram, és Istenem!” Még azt fel kell idéznem, hogy a történtek után a hívek sokan ugyancsak hitetlenkedtek, hiszen látták a keresztúton, a bitófán, hallották halálkiáltásait… Megjelent nekik is és mondotta: “Nézzétek kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok és lássátok! A szellemnek nincs húsa és csontja, mint nekem.” Majd enni kért, sült halat és lépes mézet evett velük.
Jogosan kérdi a kételkedő, a hit nélküli a hívőt: mi hited alapja? Válaszunk meggyőződésünk erejével hangzik: Hiszünk Jézus Krisztusban, aki szenvedésében halálig szeretett minket és FELTÁMADT! Bátran valljuk Pál apostollal: “Ha pedig Krisztus nem támadt föl, hiábavaló a mi igehirdetésünk, s hiábavaló a ti hitetek.” (1 Kor 15,14)
Az emberiség dicsekedhet és méltán büszke lehet rendkívüli emberekre, legyenek akár tudósok, akár nemes államférfiak, szentek vagy hősök, ki tudná őket felsorolni? De hogy meghaltak, az űr mit maguk után hagytak, létezik, érezzük. Ám Jézus Krisztus után,- bár ő maga is meghalt több mint 2000 évvel ezelőtt, – nem betölthetetlen űrt érzünk, hanem élő jelenlétet: teljesíti és tapasztaljuk, amit ígért: “mindennap veletek vagyok a világ végezetéig”, „ahol ketten vagy hárman együtt vannak az én nevemben, velük vagyok”.
Húsvét. Nem keressük az Élőt a holtak között. Hitben, reményben, szeretetben énekeljük neki: alleluja!
Mácz István – A kép illusztráció
