10.8 C
Cegléd
2024. március 26. kedd
spot_img

Dr. Kultúrember

 

 – Fejlett anyanyelvi műveltségednek sajátos szerepe van nevelési és kapcsolati elveidben.

 – Hiszek a szavak erejében, de erősebbnek tartom a tetteket, a személyes példákat. Ha a gyermekeim azt látják, hogy az én kezemben szinte mindig könyv van, ennek nagyobb a hatása, mintha az olvasás hasznosságáról beszélnék nekik. A minta a családi, baráti kapcsolatokban is meghatározó. Bírálni lehet és kell is másokat, de előzze ezt meg és kövesse az én cselekedetem – a másoktól elvárt norma szerint. Mielőtt ítélünk, ítéljük meg önmagunkat. (Zárójelben jegyzem meg: ez az erkölcsi tartás sok politikusból hiányzik.)

 – Mielőtt valakivel nyilvános beszélgetést kezdek, felkészülök „belőle”. Például meghallgatom mások véleményét róla. Ezekkel szembesítelek most. „Ő mindenhez ért” – ezt dicséretként és ironikusan is mondták.

 – Sajnos sok mindenhez nem értek. A természettudományokhoz, a műszaki dolgokhoz. A humán világ érdekel, a kultúra foglalkoztat. Mindig mindennek utánanézek. Ha csak egy utcai beszélgetésben is elhangzik valamely adat, vélemény, s keveset tudok róla vagy nem ismerem pontosan, akkor könyvekben, lexikonokban ellenőrzöm. Egyébként ma már nincs klasszikus polihisztor, mindentudó, mert a mai világ hatalmas tudásanyagát egy ember sem tudja befogadni. Az a modern tudás, hogy tudjam, hol kell megtalálni a keresett információt.  

 – „Távolságtartó, betartja a szigorú viselkedési formákat.”

 – Igen, zárkózott ember vagyok, nem szeretek például – a szűk körömön kívül – tegeződni. Szépnek, tiszteletadónak tartom a magázást, az önözést, kellemes hang-színt ad a kapcsolatban.  Például Reznák Erzsikével sok a közös munkánk, könyvet is írtunk együtt, naponta találkozunk, mégis mindkettőnknek jólesik a magázás.

 – „Ügyel a megjelenésére, elegáns.”

 – A hivatásom megkívánja. De a családi példát is követem: nagyapámat, apámat soha nem láttam öltöny és nyakkendő nélkül nyilvános helyen.

 – „Komoly, de szereti a humort.”

 – Inkább hallgatni, mint produkálni. Van a közelemben két olyan ember, akiket nagyon szeretek hallgatni szellemes, élvezetes stílusuk miatt: az öcsém, István és Bandi, azaz dr. Hajdu Endre. Ő – mintha vértestvér lenne – szellemtestvér, igazi barát.

 – „Elégedetlen ember, ezért vonult ki a közéletből.”

 – Valóban más a magánérzetem, mint a közérzetem. Kellemes, friss szellemű, inspiráló a családi és baráti környezetem. Ezt nem adja meg a város.  Cegléd a történelmi és kulturális hagyományaival „többre vihetné”. Megtapasztaltam, felismertem: az ember úgy is harcolhat, ha egy időre feladja, esetleg visszavonul, – és ez is lehet győzelem. Erkölcsileg.

(A 2001-ben készült rádióinterjú szerkesztett változata.)

Koltói Ádám

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....

Új üzemeltető a balatonszárszói tábor élén

A március 21-ei testületi ülésen több mint egy órát...

Újabb feljelentés

Feljelentést tett a Ceglédi Rendőrkapitányságon Horváth Gábor korábbi önkormányzati...

Állami kitüntetés

Kurdi Viktor a BÁCSVÍZ Zrt. elnök-vezérigazgatója a Magyar Arany...

Vádemelés a tolvajbanda ellen

A nagykőrösi rendőrök vádemelést javasolnak öt tolvajjal szemben. A...