12.5 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Tiszta erkölcs és hűség

Raffai Ferencné született Csurgai Mária 1921. november 7-én született Cegléden. Mária néninél sok-sok évig dolgoztam kőműves munkákat. Ő a munkaadóim közül a legidősebb gazda, most 95. évében van. A napokban eszembe jutott, hogy meglátogatom. A hobbinkon szedtem egy csokor gyöngyvirágot és ezzel kedveskedtem neki. A képen látható, mennyire örült neki, az illatát képzeljék hozzá. Beszélgetésünk közben a férjére kanyarodott a szó, Feri bácsi 2006-ban hunyt el, akivel három gyermeket neveltek fel békességben, szeretetben. Mária néni bizalommal elmesélte nekem, hogy az ő életében Feri bácsi volt az egyetlen férfi. Halála óta is hűséges hozzá és sokat gondol rá. Sok fiatal követhetné példáját ma is.
Régen, amikor Mária néninél dolgoztunk, egy tálkában sokféle különböző csokoládéval kínált minket. Mi visszautasítottuk, hogy nem esszük el előle.
– Nyugodtan fogyasszák, hat unokámtól szoktam kapni bőven. A családom, gyerekeim szeretettel gondoskodnak rólam – mondta a néni. Ez így igaz, amikor most látogatóba érkeztem is éppen ebédelt. Mondta is:
– Józsikám, nem bírok már járni, de az étvágyam nagyon jó.
Kívánom is, hogy megmaradjon az étvágya, ameddig csak a Teremtő megengedi!
Józsi bá

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...