– Hogyan adtad, adod tovább ezt a szülői szeretetörökséget?
– A célom olyan életpályát befutni, amely minta gyermekeim számára. A személyes példa minden nevelési intelemnél hatásosabb. Öröm látni, hogy gyermekeinket ugyanazok az értékek, tulajdonságok vezetik, amelyek szülői és nagyszülői fogantatásúak. Zsófi egy amerikai cég vezetője, energiaipari projektekkel foglalkoznak. Most kilenc hónapos Sára lányukkal élvezi az anyaságot. Nóri egy ideig a színészi pályán haladt, majd tévézni kezdett, az M1, az RTL és a Tv2 munkatársa lett. Most ő is boldog anya: a tizennégy hónapos Hannával édesíti életét. Miklós fiunk közgazdász, az OTP-ben dolgozik. Feleségem, Jutka testnevelő tanár, de már nem tanít, alapítványoknál dolgozik, és természetesen sokat és szeretettel unokázik.
– Nagyon tisztelitek és őrzitek a családi hagyományokat.
– Erre mondok egy lélekragaszkodó és egy ironikusan intő példát. Szép szokásunk a vasárnapi közös ebéd. Ez már változott is: szombaton és vasárnap Cegléden találkozunk anyósoméknál és nálunk, csütörtökön Pesten együtt vacsorázunk. S hogy mennyire figyelik és követik a gyerekek a szülőket, Zsófi példája mutatja. Miskolcra mentünk autóval vízilabdameccsre, ő vezetett. Százhúsznál elkezdett sms-t írni. Rászóltam, ez veszélyes. Mire ő: Ezt te száznál csináltad!
– Jó életiskola volt számodra a család, s azután következtek a „valóságosak”.
– Szilárd alapokat kaptam a Táncsicsban a kiváló tanároktól. Majd a Kossuth gimnázium… Fantasztikus tanárokkal és csodálatos osztállyal ajándékozott meg a sors. Velkey Imre volt az osztályfőnökünk. Nem mond ez eleget?! Nem, mert itt találkoztam pályaindulásom meghatározójával, Tóth Mihály tanár úrral és az ő matematikavarázsával. Azért nevezem második apámnak, mert felismertette velem, hogy a matematika gyakorlati alkalmazása milyen nagy lehetőségeket és – az ő szavával – gyönyört adhat. Emberileg is sokat segített. Megható és felemelő érzés számomra mindmáig az az élmény, amikor 2003-ban egyszerre kaptuk meg Cegléd díszpolgári címét. („Ez pályám egyik igazi fizetsége” – mondta akkor Tóth Mihály.) Egyébként már ötéves koromban bűvöltem a számokat – vagy azok engem -, ugyanis nagyapám vegyesboltjában én lehettem a segédpénztáros.
– A matematika aztán szárnyra emelt.
– A szegedi egyetem elvégzésekor döntési helyzetbe kerültem: „bent” maradjak tanítani, vagy „kimenjek”. Mivel elméleti matematikusra évente egy-kettőre volt szükség, én inkább a gyakorlati alkalmazást választottam. Ehhez számomra szerencsésen társult az informatika „robbanása”, s az, hogy a ’80-as években kinyílt a világ az ország előtt ebben az iparágban. Erős inspirációt kaptam, versenyt kellett futni a rohamosan változó idővel.
– S te bírtad az iramot… Sorold fel, mely munkahelyeken milyen beosztásban haladtál előre, egyre feljebb!
– Számítógép-alkalmazási Kutató Intézet: főmunkatárs, majd osztályvezető; Digital Magyarország: üzletági igazgató, kereskedelmi igazgató, vezérigazgató; Compaq Közép- és Kelet Európa: vezérigazgató; HP Magyarország: vezérigazgató; Vodafone Magyarország: elnök-vezérigazgató, elnök.
– „Vándorélet”?
– Ellenkezőleg: hat munkahely, de egy szék. Azaz: én mindig a helyemen maradtam, a cégek jöttek „helybe” a mindig új átalakulások, összevonások után. Ez jelentette az újabb kihívásokat.
– Harminc éve vagy magas beosztásban. Milyen vezetői, emberi tulajdonságok vittek a csúcsra és tartanak ott?
– Jellemző sztori lehet: „Új, remek főnököd lesz, akivel nem lesz bajod” – mondták. „Olyan nem létezik!” – válaszoltam. „De. Te leszel az!” Én ezeket ítélem erényeimnek: biztos alapok, kemény munka, empátia és emberség, „csapatjáték”. Csapatjátékos vagyok.
– Mint a vízilabdában?
– Igen. Ezért kitűnő az együttműködésünk Kemény Dénessel. Ösztönző és hasznos a kölcsönhatás egy munkaközösség és sportcsapat irányításában: módszereket, motivációs ötleteket adunk át egymásnak. Elsőbbsége van nálam annak, aki ceglédi és vízilabdázó. Tehetséges és hajtós munkatársakat szereztem így: Szakter Géza, Mohos Tibor, Petró Ernő, Skultéti Tamás. Azt mondtam, ha a dolgozók ötven százaléka ceglédi, a Digital leköltözik Ceglédre…
– Honnan ered a vízilabda iránti szereteted?
– Nemcsak az enyém, az egész családé. Apám „szédített” minket a vízbe. A ceglédi uszoda megnyitóján, 1933. augusztus 20-án két számban nyert, kezet fogott vele Horthy Miklós is. Majd edzősködött. Volt, amikor egy teljes Beck csapat játszott: Jutka, Zsófi, Nóri, Miklós, Petra, György.
– Kiutazol az olimpiára?
– Valószínű. S bízom a fiúk aranyában, de a lányokét sem „bánnám”, hiszen játszani fog a ceglédi Czigány Dóri.
– Tettél egy fontos bejelentést: „Lassítok”. Miért?
– Beláttam, túl sok a feladat. A vezérigazgatói pozícióról lemondtam, nem kell így napi operatív dolgokat intéznem. Elnökként a kormányzati kapcsolatokért és a médiaügyekért vagyok felelős. Míg korábban este nyolckor érkeztem haza, még várt rám száz-kétszáz levél megírása. Most már korábban érkezem, próbálok ledolgozni azokból a hiányokból, amelyeket a sok elfoglaltságom okozott. Unokázom, színházba és moziba járok a feleségemmel, sokat olvasok és zenét hallgatok.
– De vannak újabb feladataid is!
– Utolér azért a munka. Tanítok a Közgázon, angolul a közép-európai régió menedzserképzésében; huszonöt iskolában segítjük az informatikai képzést; fiatal menedzsereket (tizenötöt!) mentorálok, hogy átadjam tapasztalataimat.
– Nem költöztök végleg Budapestre?
– Nem. Idekötnek még az eleink, a barátok, az emlékek.
– Tekints előre. Először az informatikában.
– Új ipari forradalom zajlik. Tizenöt-húsz éven belül a jelenlegi állások fele eltűnik, robotok és mesterséges intelligenciák veszik át a szerepüket. Vannak már önjáró autók, cikket író automaták. Csak a házasságközvetítő marad, mert egy menyasszony kreativitását bármily okos robot sem tudja helyettesíteni.
– S hogyan „programozod” a magánéleted?
– Nem jó szó: élni akarom. Mert bár elértem magas rangokat és kitüntetéseket, még inkább vallom, védem, követem az örökül kapott és továbbadott érzést, hitet: a legnagyobb érték a család.
Koltói Ádám
