Büntetőeljárást indíthat és vagyoni kártérítést is követelhet a szerdán másodfokon is felmentett Ruttner György ügyvéd – írta a Blikk híre nyomán a hvg.hu. Kártérítésért perelhet, de az őt feljelentő testvérpár, korábbi védencei felelősségre vonását is kérheti hamis vád miatt a bíróságtól Ruttner György, akit a bíróság tegnap bűncselekmény hiányában jogerősen is felmentett az ellene emelt vádak alól.
„Egy tisztelettel, bizalommal övezett ügyvéd pályáját képtelenség ennél jobban ellehetetleníteni, ezért helye lehet nem vagyoni és vagyoni kártérítésnek. Emellett büntetőeljárást indíthatunk a feljelentők ellen hamis vád miatt is” – mondta a lapnak Jován László, Ruttner védője.
A lap szerint az ügyvéd évi több tízmilliós kártérítési pert akaszthat alaptalan meghurcolása miatt az állam nyakába, azaz a hároméves pert tekintve ez akár a százmillió forintot is megközelítheti attól függően, hogy a vádak után mekkora veszteség érte az irodáját.
„Örülök, hogy az eljárás igazolta azt, amit a kezdetektől állítottam: nem követtem el bűncselekményt! Nem én vagyok az első és nem is az utolsó, akit ártatlanul meghurcoltak. Az ügyből viszont rengeteget tanultam. Pályafutásomat annak szentelem, hogy ez minél kevesebb emberrel történjen meg. Mindenkinek köszönöm, aki kitartott mellettem” – mondta a Blikknek Ruttner György. A Székesfehérvári Törvényszék szerdán jogerősen felmentette Ruttner Györgyöt a sikkasztás, az ügyvédi visszaélés és a hamis tanúzásra felhívás vádja alól is.
Részletek itt.