Lejátszotta második edzőmérkőzését csapatunk az NB1-ben maradó Vasas ellen. Ahogy az Újpest ellen is, itt is az volt a cél, hogy az új játékrendszert gyakorolják a játékosok éles körülmények között.
Varga Attila vezetőedző a Horváth Gábor, Albert István, Makrai László, Farkas András, Peres Csaba, Asztalos Dávid, Popovics Bertold, Markó Ádám, Szabó Viktor, Horváth Bence, Babolek Zoltán összeállításban küldte pályára a mieinket.
A mérkőzés egy nagy vendég helyzettel kezdődött, majd percekre rá jött Babolek válasza, egy bal oldali elfutás után rúgta meg a hosszú felső felé a labdát, de az nem sokkal elkerülte a kaput. A 22 percben Makrai László ívelte gyönyörűen előre a labdát Horváth Bence irányába, aki lefutotta védőjét, majd a kapus mellett is elvitte a labdát, így az üres kapuba guríthatott. A játékrész további részében kiegyenlített párharc folyt a pályán, néhány helyzettel egyik, illetve másik kapunál is.
A mérkőzést pár perc szünet után szinte azonnal folytatták a második félidővel, amit jó iramban kezdett meg a Cegléd. A második játékrész derekán, egy jó elfutás után Peres Csaba emelte át a kifutó Vasas kapust, majd percekkel később egy nagy helyzet után a kipattanó labdát zúdította a kapuba Markó Ádám.
A 3:0 után kissé idegesebben játszó piros-kékek több lehetőséget is kialakítottak, Horváth Gábornak 3-4 óriási bravúrt kellett bemutatnia. A mérkőzés végéhez közeledve a játékvezető büntetőt ítélt a Vasasnak, amit gólra is váltottak, így 3:1 lett a végeredmény.
Csereként beálltak:
Kozák Kálmán
Farkas Viktor
Csordás Szabolcs
Albert Ádám
Valkovszki Péter
Kovács Botond
Jakab Richárd
Simon Gergő
Szkunc Vjacseszláv
Varga Attila vezetőedző értékelése a mérkőzés után:
Ha őszinte akarok lenni, akkor nagyon megijedtem, nem abban a periódusában vagyunk a felkészülésnek, hogy ilyen állapotban legyenek a játékosok. A viccet félretéve egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, ahol nagyon szép gólokat rúgtunk és több dolog is nagyon örömteli a számomra a mai mérkőzés után. Az egyik, hogy nagyon szép támadásokat építettünk fel és ezeket be is tudtuk fejezni góllal vagy helyzettel. A másik, hogy a mérkőzés elejét kivéve a labdabirtoklásunk is egy ilyen szintű csapat ellen nagyon magas színvonalú volt. A harmadik pedig, hogy olyan sajátnevelésű játékosok mutatkoztak be a felnőtt csapatban, akik nagyon vártak már erre a lehetőségre. Nagyon reméljük, hogy majd sokra viszik pályafutásuk során.
Egy 11-esből kapott góllal úgy gondolom, hogy elégedettek lehetünk, a védekezésünk nagyon masszív volt. Az új játékrendszerhez minden játékos nagyon hamar alkalmazkodott, amit maximálisan értékelek is. A középpályás játékunk az első félidőben ugyanúgy, mint az egész csapat dadogósan kezdett, de aztán összekaptuk magunkat. A támadóink pedig nagyon elemükben voltak ma, szép gólokat rúgtak. Vannak fáradtabb játékosok, akik ha felfrissülnek, ugyanolyan erősségei lesznek a csapatnak, de úgy gondolom, hogy véglegesnek tekinthetjük a keretet. Most pedig dolgozunk tovább annak érdekében, hogy még ennél is jobb teljesítménnyel rukkoljunk elő az idénykezdetre.