Kevés információnk van róla, de a médiákban szereplő magyar sztár edzők mellett még sok magyar edző dolgozik különböző sportágakban külföldön és érnek el gyönyörű eredményeket. Egyik ilyen ceglédi sportember
Pista 20 éves korában az I. osztályban versenyző Szolnokon vízilabdázott, majd haza igazolt. 20 évvel ezelőtt a bajorországi Memmingenbe hívták játékosnak, majd hazakerülése után Cegléden edzősködött az utánpótlásban. 2012 januárjában Cegléd német testvérvárosába Plauenbe hívták edzőnek, ahol először az utánpótlásban dolgozott. A plaueni vízilabda felvirágoztatása volt a feladata, azon belül az utánpótlás korú gyerek korosztályok szakmai vezetése illetve edzése mellett a felnőtt csapat szakmai segítése, tanácsadása is a munkakörébe tartozott. A csapat a II. osztályban játszott ekkor, de célnak tűzték ki a feljutást az I. osztályba ezért több ceglédi ill. magyar játékost igazoltak . A feljutás tavaly előtt sikerült és a további remek munkának köszönhetően a csapat a Bundesliga I. osztályának a felsőházában végzett a tavalyi évben. Szakmailag olyan jól megszervezte és edzette az utánpótlás csapatokat is, hogy a német bajnokságokban az utánpótlás csapatai sorra érték el a gyönyörű eredményeket.
A tavalyi évben U14 csapata legyőzte a német bajnokság egyik legerősebb csapatát a berlini Spandaut is. Pistát 2 évvel ezelőtt meghívták a kelet-német gyerek válogatott edzőjének és munkája eredményeként tavaly kapott egy kelet-német sport kitüntetést is. Tavaly az a megtiszteltetés érte, hogy a nagy német serdülő válogatott csapatának egyik edzőjének kérték fel. Az U15 –ös plaueni serdülő csapatából hat gyereket hívtak be a német serdülő válogatottba, akikből három gyerek utazik az egy hónap múlva kezdődő Horvátországi mini világbajnokságra. Az idén nyártól Pista átvette a karmesteri pálcát a plaueni felnőtt vízilabda csapatnál is és megbízták a Bundesliga I. osztályú plaueni felnőtt vízilabda csapat vezető edzői feladatával.
Gratulálunk Pista büszkék vagyunk rád, csak így tovább!
cegledisport.hu