22.8 C
Cegléd
2026. július 3. péntek
spot_img

Hamarosan kezdődik az építkezés az M4-esen

Heteken belül elindul az építkezés az M4-es gyorsforgalmi út M0-Cegléd és Cegléd-Szolnok közötti szakaszán. A beruházás a tervek szerint 2018 utolsó negyedévében ér véget – közölte a térség fideszes országgyűlési képviselője.
Bene Ildikó elmondta: a Szolnok-Fegyvernek közötti szakaszról még tartanak az egyeztetések az építtetőkkel, csak ezután kezdődhet el a közbeszerzés és a műszaki tartalom meghatározása. Hangsúlyozta, hogy nem autópálya, hanem négysávos autóút épül. A tervek szerint az építkezés még idén, vagy 2017-ben elkezdődik, és 2019 végére készül el.
Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) közölte, hogy az M4-es Szolnok és Budapest közötti szakaszán szeptemberben várható a terület átadása. Az abonyi elkerülő szakaszon gyorsforgalmi út épül, egy meglévő fél autópályát kell két sávval bővíteni – fűzte hozzá. Kitért arra, hogy az M4-es Szolnoktól keletre haladó szakaszáról folynak a tárgyalások, a jelenlegi információk szerint az érintett útszakaszon négysávos út és négysávos híd épül.

mti

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hamis igazolások

Kötelező oltások beadását pénzért igazolta hamisan egy állatorvos és...

Locsolni kell – de mikor?

A nyári kertápolás egyik legfontosabb kérdése az időzítés Miért...

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...