8.8 C
Cegléd
2025. október 2. csütörtök
spot_img

Ceglédi tehetség a Star Academy-ben

Ceglédi fiatal, Gór-Nagy Erika is bejutott a TV2 új tehetségkutatójának, a Star Academy-nek a beköltöző showjába. Az augusztus 27-28-án induló tehetségkutatóba több ezer jelentkező közül került be az a húsz, akik a színpadon megmutathatják tehetségüket. A két beköltözőshow-ban tíz-tíz énekes áll színpadra. Szombaton a legjobb hat tehetség a műsor végén beköltözik az Akadémiára, a többiek másnapra továbbviszik pontjaikat. Vasárnap az újabb tíz énekes produkciója után kialakult összesített sorrend alapján dől el, ki az a tíz további énekes, aki bejut az Akadémiára.
A 25 éves ceglédi lány gyerekkora óta a színpad bűvkörében él, járt a Relevé tánciskolába, a Patkós Irma iskolában színházi táncosként végzett, majd Gór-Nagy Mária színitanodájában szerezte meg a színházi és filmszínész végzettséget. Jelenleg pedig „horrorlabirintusban dolgozik mint ijesztgető és tanuló.” Vallja: „kiskorom óta érzem, hogy vonz a színpad”, „a műsor pedig jó ugródeszka lehet”.
Erika sikerei Cegléd hírnevét is öregbítenék, ezért szavazzunk rá! A tehetségek sorsa ugyanis a nézők kezében van, a zsűrivel közösen szavazhatnak arról, hogy ki legyen az a tizenhat fiatal, akik megküzdhetnek a 24 millió forintos fődíjért és a lemezszerződésért.
Erikának szüksége lesz a ceglédi szavazatokra a hétvégi élőshowban, ami teljesen ingyenes, hiszen csak a TV2 applikációját kell letölteni hozzá!

Gór-Nagy Erika hivatalos oldala…

Csekkold elsőként a Star Academy esélyeseit, akik a zsűritagokkal közös videoklipben mutatkoznak be…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Curtis és Judie: ezért halasztják a gyermekvállalást

Curtis és felesége, Barnai Judit – akit a ceglédi...

Kábítószer-gyanús anyagot találtak

A járőröző körzeti megbízottak múlt héten éjjel egy gépkocsit...

Kenyérsütés az Ipartestületnél

Szeptember 28-án kenyérsütő workshopot tartottak az Ipartestület retró termében....

Intim titkok a múzeumban

Különleges rendezvénnyel várja a hölgyeket a Kossuth Múzeum október...

Az Év vállalkozója: Illés József

Átadásra került az Év Vállalkozói Díj, a VOSZ, vagyis...