A kvótareferendum nemcsak „a mi életünket, hanem a gyermekeinkét, unokáinkét” is meghatározhatja, sőt ennél is nagyobb a tétje: az elmúlt ezer év kulturális, hitbeli alapjait tehetjük kockára, ha nem vigyázunk – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere péntek este a Pest megyei Törtelen, lakossági fórumon.
Balog Zoltán hangsúlyozta: október 2-án nem a kormánynak, nem a Fidesznek, nem Orbán Viktornak, hanem Magyarországnak, sőt, Európának kell segíteni. Fontos, hogy határozott és minél egyértelműbb üzenetet küldjünk: „nincs kőből a szívünk, keresztények és befogadóak vagyunk, de nem ostobák”.
Azt mondta: a Brüsszel által erőltetett kényszerbetelepítés törvénytelen, és ha egyszer elkezdődik, nem lesz vége. Éppen ezért idegen kultúrájú, vallású, a befogadó ország jogait és szokásait nem tisztelő gazdasági bevándorlók betelepítése helyett Magyarországnak „fontosabb a cigányság integrációjába pénzt és energiát fektetnie” – tette hozzá a miniszter.
Emlékeztetett: egy illegális bevándorló havi ellátása 130 ezer forintba kerül, miközben Magyarországon számos roma közösség rosszabbul él a migránsok többségénél. Először az ő integrációjukra, megélhetésükre kell megoldást találnunk – jelentette ki.
A miniszter felhívta a figyelmet, hogy a bevándorlás utánpótlásai szinte korlátlanok.
Szerinte a népszavazás lényege egyszerű és világos: „ne brüsszeli bürokraták, hanem mi magunk dönthessünk arról, hogy kivel éljünk egy hazában”.
Balog Zoltán arról is beszélt: ez az álláspont egyre több európai politikus és polgár véleményével találkozik. Példaként említette a visegrádi országok összefogását, amelynek hátterében szerinte érzékelhető, hogy azok, akik „megszenvedték a kommunizmust”, jobban értik egymást, mert tudják, hogy a kultúrájuk és hitük megőrzésének ára van, „ezért érzékenyebbek vagyunk a biztonságra, nagyobb a veszélyérzetünk”.
A népszavazást bíráló baloldali pártokról azt mondta: vezetőik „össze-vissza beszélnek, mert tudják, hogy szavazóik egy része a kormány álláspontját támogatja, miközben ők a Brüsszel által előírt kottából játszanak”.
A fórum végén kérdésre válaszolva a miniszter kitért arra, hogy a kormány egyértelműen állást foglalt az unió mellett. Egy jól működő EU-ra szükségünk van, és azzal, hogy Magyarország javítani próbál az unión, a legkevésbé sem a közösség ellensége – hangsúlyozta.
Földi László (KDNP), a térség országgyűlési képviselője a rendezvényen arra figyelmeztetett: számos európai példa igazolja, hogy a betelepítettek nem tisztelik befogadóikat. Október 2-án éppen ezért arra kell választ adni: akarunk-e együtt élni olyan emberekkel, akik nem az ajtón kopognak, hanem az ablakon jönnek be.
(MTI)