A napokban érdekes hirdetésre bukkanhattak a ceglédi felhasználók a kék fejlécű közösségi oldalon. Régi idők zsibvásárára hívogat a színes plakát, rajta egy letűnt korszak ikonikus képviselője, a diavetítő. „Add el, cseréld el, próbáld ki!” felszólítást intéznek hozzánk a szervezők, akik közül Deli Szilviát kérdeztem a nosztalgikus hangulatot ébresztő rendezvényről, amely október 22-én 9-12 óráig a Táncsics iskola Népkör utcai épületében várja az érdeklődőket.
– Régóta tervezgetjük baráti körben egy közösségi bolhapiac megalapítását, amire végre most sor kerül. Az évek óta sikeresen működő ceglédi baba-mama börze inspirálta a vásárt, amely hasonló elven fog működni, de tágabb réteget szeretnénk elérni vele.
A személyes indíttatásról beszélgetve szóba kerül a magyarokra oly jellemző gyűjtögető életmód, és nevetve idézzük fel a “jó lesz ez még valamire” és “egyszer úgyis belefogyok” kezdetű, gyakran ismétlődő történeteinket.
– Túlzsúfolt otthonokban élünk – meséli Szilvi – és miközben sosem hordott vagy kinőtt ruhák zúdulnak az emberre a kinyitott szekrényből, az a pár, szívesen viselt darab valahogy mindig elkeveredik.
Szóba kerül a japán szerző, Marie Kondo “Rend a lelke mindennek” című könyve is, amely a használati tárgyak ésszerű rendszerezésére tanítja a káoszba belefáradt olvasót. Írása olyannyira aktuális és hiánypótló, hogy a Time Magazine tavaly a világ száz legbefolyásosabb embere közé sorolta az írónőt.
– Nagyon megváltoztak a vásárlási szokásaink – teszi hozzá Szilvia. Egyrészt sokkal szélesebb a választék, mint pár évtizeddel ezelőtt, így az embert gyakran éri kísértés újabb és újabb dolgok megvásárlására, amit aztán évekig kerülget a lakásban, mert valójában nincs is rá szüksége. Persze kidobni sajnálja, eladni meg nem tudja. Így marad a drága vacak, és vele együtt nő a szűkösség frusztráló érzése. Másrészt egyszerűbbé vált a modern vásárlás az internetes áruházak és a házhozszállítás miatt. De van a kényelemnek hátránya is, például, hogy a webshopok termékeit nem tudjuk megtapintani, kipróbálni.
Deli Szilvia szerint azonban az igazi veszteség hosszú távon jelentkezik és nem mérhető feleslegesen kiadott forintokban. A kanapéról bonyolított vásárlás ugyan gyors és költséghatékony, de elszigetel másoktól, kiszorítva az emberi érintkezést. Kézfogások, mosolyok nélkül, pár kattintással és görgetéssel intézzük ügyeinket.
– Itt újra találkozhatnak a régi ismerősök – mondja lelkesen Szilvia – és, bár csak pár óra az egész, titkon visszacsempészhetjük a könnyed, spontán beszélgetéseket a monoton mindennapok közé.
A névválasztásról kérdezősködve Szilvi mesélt a régi ceglédi zsibvásárról, ahova gyerekkorában járt ki családjával. Eladó kacatok, rég vágyott kincsek, csereberélések és heves alkudozások színtere volt a sokak által jól ismert “lengyel piac”. Szilvi hangjában izgatott készülődés; kedves emlékeinél jobb kedvcsinálót el sem tudok képzelni.
– Bárki jöhet – buzdítja az érdeklődőket a főszervező – akár csak nézelődni is. Az asztalfoglalás már elkezdődött, de természetesen a helyszínen is lehet helyet váltani. Az én portékám zöme a gyermekem kinőtt ruhái és megunt játékai, amiket régebben el szoktam ajándékozni, vagy elcseréltük a kollégákkal. De számomra most a legfontosabb, hogy a fiam megtapasztalja, hogyan lehet pénzt keresni. Támogatni fogom őt abban, hogy megtanuljon túladni a szükségtelen, felesleges tárgyakon. Jó dolog az emlékeinkhez ragaszkodni, de a szívünkben sokkal több hely van, mint a polcainkon.
Nem hiteles sajnos.