Az ősz utolsó napsugarai arra sarkalltak, hogy kimenjek a piacra. Szépen, kényelmesen… ahogy egy nyugdíjashoz illik. Ám a paprikák, paradicsomok, sütőtökök mellett ácsorogva, egyszercsak megütötte valami a fülemet. Nem hallottam jól, így közelebb mentem, elvégre a nagy igazságokat mindig a piacon lehet megtudni. Éppen egy hölgy magyarázta a másiknak:
„- …Kivettem egy könyvet a könyvtárból, kölcsönadtam a szomszédomnak, és képzeld el, valahol elvesztette. Most meg én szégyenkezhetek, hogy eltűnt a könyv…
– Mert a szomszéd nem tagja a könyvtárnak?
– Ő? Hát olyan lusta, mint a rajzolt bivaly! Elmenni a könyvtárig?… „
És így folytatódott tovább a beszélgetés, én meg arra gondoltam, amit a piac bejáratánál is beszéltek. Ezek szerint ők nem hallottak a könyvtár „Írasd be a szomszédodat!” akciójáról. Ha valaki tagja a könyvtárnak, most féláron beírathatja a szomszédot, a barátnőt, az apukát, a munkatársát… Hát itt az alkalom!
Most szóljak nekik vagy ne szóljak? Aztán még majd megsértődnek, hogy kihallgattam őket.
Így visszafordultam a kápia paprikákhoz, és belemerültem a válogatásba.
De nem hagyott nyugtot a lelkiismeretem, azért csak szólnom kellett volna. Így most ezúton üzenem nekik: „Írasd be a szomszédodat!”
S. Petrényi Zsuzsa
