24.3 C
Cegléd
2025. április 20. vasárnap
spot_img

A legjobb 32 között a csapat

Régi ismerőshöz látogattunk a Magyar Kupa keretein belül. Tavaly itt 1:0-ra győzött a csapat az NB III-ban, de kellemetlen élményeink voltak a pályáról.

img_2027

A körülmények most sem voltak egyszerűek, a csapat nehezen rázódott bele a mérkőzésbe, de az első 10 perc után sikerült felvenni a ritmust és onnantól végig dominálni tudtuk a mérkőzést. A hazai csapat helyzetet sem nagyon tudott kialakítani, egy-két veszélyesebb ellentámadást vezetett csupán. Az első félidő végén 0:0-val vonulhattunk az öltözőbe.

A második félidőt is aktívan kezdtük, egyre veszélyesebb támadásokat vezettünk. A játékrész második felében sikerült is megszerezni a vezetést Tóth Milán révén, de sajnos egy gyors ellentámadás során váratlanul egyenlíteni tudtak a hazaiak nagyjából 10 perccel a vége előtt.

A bekapott gól után is támadásban maradtunk, így tetszetős akciók végén Tóth további két gólt tudott szerezni, így 3:1-es győzelmet arattunk Tállyán.

A legjobb 32 között folytatja a csapat a Magyar Kupa küzdelmeit.

Krecska János vezetőedző nyilatkozata:

Szerintem a csapat hozta azt, amit elvárok tőlük. Biztonságosan védekeztünk, a Tállyának szinte lehetősége se volt. Hiányoztak elől azok a minőségi döntések, amivel korábban eldönthettük volna a mérkőzést. Nem lehetek elégedetlen, mert a Magyar Kupának a varázs abban rejlik, hogy a kiscsapatok eltudják tüntetni az egymás közötti különbséget.

cegledfoci.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bántalmazott macska a futókörnél

Van, amikor egy kellemesnek ígérkező délutáni séta nem megnyugvást,...

Bővül a kalandpark

Idén a szezonkezdet előtt többféle új, izgalmas élményelemmel bővül...

Hogyan válasszuk ki a megfelelő blokknyomtatót?

A modern üzleti világban a gyors és pontos tranzakciók...

A szürkehályog leggyakoribb típusai

A szürkehályog az egyik legelterjedtebb szembetegség, amely világszerte emberek...

Okos kutyák az iskolában

2025. április 11-én a Török János Református Oktatási Központban...