24.4 C
Cegléd
2026. július 22. szerda
spot_img

A Magyar Tudomány Ünnepe a középiskolákban

A TIT Teleki László Ismeretterjesztő Egyesület két kiváló tagja november elején középiskolákban tart előadást a tudomány népszerűsítése érdekében.

Surányi Dezső c. egyetemi tanár témája: Tájarculat a 21. sz. végén – Lehetséges új növényfajok a mezőgazdaságban. Mind az öt középiskolát meglátogatja előadásával, melyet projektoros vetítéssel tesz szemléletessé. A Magyar Tudomány című szakfolyóiratban az előadó tanulmányt közölt a 21. század végi lehetséges kultúrflóra változásokról. E szerint új növényfajok biztonságos termesztése lehetséges, miközben a klímaváltozások miatt néhány faj termesztése megszűnhet. A klimatológusok prognózisa alapján készítette el a szerző bemutatóját, figyelembe véve a középfokú oktatási intézmények megnehezült biológia tantárgyi oktatását is.

Nagy István középiskolai tanár, informatikus, témája: A mesterséges intelligencia. A Gubody Szakképző Iskolában (november 9-én 11 órától) és a Kossuth Gimnáziumban (november 10-én 11 órakor) hangzik el az előadás, vetített képekkel. Arról szól, hogy az ember ősidőktől fogva igyekezett a természettől kapott adottságait, képességeit mesterségesen megalkotott eszközök segítségével kibővíteni. Az előadásban az emberi intelligenciától elindulva jutunk el a mesterséges intelligencia történetének mérföldkövein át a robotikáig, a fantasztikus filmek világáig. Az előadó célja a folyamat bemutatása, a következtetések a hallgatóságra tartoznak.

SzférA

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...