26.6 C
Cegléd
2026. augusztus 14. péntek
spot_img

Ceglédi paralimpikon az Olimpiai Parkban

Pálinkás László Cegléd Paralimpia Bajnokának neve is felkerült arra  a falra, melyet az Olimpiai Parkban avattak fel november 16-án. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében úgy fogalmazott: a paralimpiai bajnokok halhatatlanná tételével hálálják meg a teljesítményüket, és azt, hogy példát mutatnak mindenki számára. „Az első arany 1976-ban született, a legsikeresebb pedig az 1984-es játékok volt. Az idei, riói paralimpián a 43 magyar sportoló közül 33 pontszerző helyen végzett, 15-en pedig éremmel térhettek haza” – idézte fel Szabó Tünde. A köszöntőket követően a felszólalók és több volt, illetve jelenlegi sportoló – Járomi Mónika, Vereczkei Zsolt, Szekeres Pál, Tóth Tamás és Tauber Zoltán – közösen leplezték le az emlékművet. Pálinkás László ceglédi sportoló 1984-ben szerzett aranyérmet 4×50 méteres vegyesváltóban. Így tagja annak a 27 fős elitnek, akik eddig paraolimpián aranyérmet nyert. Teljesítményével példát mutat épeknek és fogyatékkal élőknek egyaránt.

paraolimpiai-bajnokok-falanak-avatasa4

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...