14 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Pályázati lehetőségek Pest megyei önkormányzatoknak és vállalkozásoknak!

Megjelentek az első, Pest megye fejlesztését célzó hazai pályázati felhívások.

Pest megye az uniós csatlakozásunk kezdete óta csak korlátozottan jutott hozzá a tényleges fejlettségi szintjének megfelelő forrásokhoz. Ennek érdekében Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése 2015. október 30-i közgyűlésén hozott határozatával azt javasolta a Kormánynak, hogy – a 2016. évi regionális lehatárolás felülvizsgálat során – Pest megye önálló NUTS 2 régióvá válásáról szülessen döntés.

A Kormány támogatta Pest megye és Budapest közigazgatási határai mentén történő kettéválasztását önálló NUTS2-es régiókká. Az NGM a Közép-magyarországi régió NUTS-besorolásának módosítására irányuló kérelmet, az Európai Bizottság Főtitkársága, valamint az Európai Unió Statisztikai Hivatala (EUROSTAT) részére benyújtotta.

Pest megye önálló régióvá válása az Európai Bizottság döntésétől számított második évben léphet hatályba, első ízben csak a következő, 2021-től induló uniós fejlesztési ciklusban jelenthet a megyének – mint kevésbé fejlett régiónak járó – többletforrást. Ennek kompenzálása érdekében a Kormány 1517/2016. (IX. 23.) Korm. határozatában arról döntött, hogy 2016-2018. között 80 milliárd forintot fordít Pest megye kompenzációjára Pest megye Területfejlesztési Koncepciója és Pest megye Területfejlesztési Programja megvalósítása érdekében.

A pénzügyi keret pályázatok útján kerül felhasználásra. 2016. évben, illetve 2017. év elején az alábbi pályázati lehetőségek kerültek megnyitásra.

A most meghirdetett felhívásokra 2017. január 23-tól nyújthatók be pályázatok:

  • Pályázati felhívás mikro-, kis- és középvállalkozások telephelyfeltételeinek javítása Pest megye területén
  • Önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatására Pest megye területén

A cikk teljes terjedelme a pestmegye.hu weboldalán olvasható…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...