4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Beteg világunk történelmi távlatból

Surányi DezsőHol van a káosz gyökere? – kérdezte Nagy B. György újságíró a közelmúltban Ormos Mária akadémikustól a Föld felfedezéséről és meghódításáról írott könyve kapcsán, ugyanis az európai hódítók „kíváncsiságának” napjainkig kiható következményei lettek. A neves történész e témában kiadott könyve a jelenlegi világméretű káosz, az új népvándorlás okait vizsgálta. Az európai gyarmatosítók, de a neokolonialisták is – villámgyorsan felhagyott birtokaikon szinte kivétel nélkül konfliktusokat hagytak maguk mögött – örökségül.

Persze a szerző nem tagadta, hogy az egykori hatalmi törekvések révén vált ismertté a Föld mai valósága: pl. hogy planétánk gömb alakú, a Golf-áramlat, a sarkok jellemzői mit jelentenek számunkra stb. Ormos Mária mégis aggodalommal jegyzi meg, hogy milyen bajokat okoz a szakiskolásítás, amikor a történelem, a földrajz és a természetrajz nem kapja meg azt a súlyát, amit igényelne. A jelenlegi tankönyvek inkább tűnnek múltbéli eseménynaptárnak, mára kiagyalt történelemformálónak, semmint összefüggéseket bemutató tárházaknak.

Pedig csak így érthető, hogy a Földközi-tengeren miért nem nyomultak Kelet felé az európai felfedező-gyarmatosítók? Mert előbb az arabok, azután a törökök blokkolták a vízi utakat. De ha erre nem tudja valaki a választ, azt sem érti, mi az ördögnek keresték Indiát Nyugatra, és szidhatjuk II. Fülöpöt, hogy az Újvilágból a spanyol udvarra ömlő kincseket miért a flotta fejlesztésére fordította. Meg a háborúskodásra is, hiszen a spanyolok az angolokkal szemben voltak, az angolok a franciák ellen, a franciák meg mindenkivel szemben – és ők még szövetkeznek is Szulejmánnal.

Igazi fűszerpiac, fotó: ESDÉ

Mi hajtotta a felfedezőket? Természetesen a kincs és a fűszer, azért akartak Indiába eljutni. Végül Vasco da Gamának sikerült, aki megkerülte Afrikát, és kikötött a mai Kalkutta területén. De az is kérdés, mi az oka, hogy a sokkal előbb gyarmatosítani kezdő Spanyolor-szág és Portugália nem volt képes gazdaságát külhoni birtokaira építeni, miközben a britek és a németalföldi államok szépen profitáltak a gyarmatokból.

Ormos nézete szerint a portugálok ehhez kicsik voltak. Amikor Anglia a világ legnagyobb tengeri haderejét hozta létre, képessé vált kiszorítani gyarmataik zöméről a portugálokat és a spanyolokat. Közben pedig a XIV-XV. században még meghatározó, de a Kelet felé kereskedő államok és városok leértékelődnek, Genova és Velence összezsugorodik, ahogy a Hanza-városok is. A keleti kereskedelem eltörpül ahhoz képest, ami az Atlanti-óceánon zajlik. Aztán felfedezik az angolok Ausztráliát is, teljesen bejárják a Földet pár száz év alatt, és a XIX. századra csak Afrika egyes belső területei és Ázsia északi részei maradtak érintetlenek. Amit aztán már nem konkvisztádorok és fűszerbárók fedeznek fel, hanem tudósok – és ebbe a folyamatba a magyarok is be tudtak kapcsolódni.

Elgondolkozhat a történész azon, mi okozta a nagyobbik bajt, amikor Európa egyes országai gyarmatosították a világ nagyobbik részét, vagy amikor villámgyorsan kivonultak egykori birtokaikról. Ormos szerint mind a kettő nagy baj volt. Például, amikor az európaiak találkoznak Amerikában az általuk indiánoknak nevezett emberek törzseivel, birodalmaival, akiktől nyugodtan el lehetett venni a földjeiket, és persze azt is, ami alatta volt, a drágakövet és nemesfémeket. És ha más módon is, de ugyanez történt Ázsia déli részén is. Az európaiak beépültek ezekbe az országokba, és gyakran anyaországuk katonai-diplomáciai segítségével olyan szerződéseket kötöttek, amelyek révén olcsón vásárolták fel a nyersanyagokat, gyakorlatilag a gyapottól a kaucsukon át az ópiumig bármit.
Magyarázatot kíván az is, hogy Kína miért nem épített gyarmatbirodalmat, amikor a felfedezések elkezdődtek, hiszen a kínai flotta volt a legerősebb a világon, létezett egy jól karbantartott Selyemút is. Pedig tett egy nagy utat a flottájuk Afrika keleti partjáig, és ennyi a történet… Újabban van egy közkeletű magyarázat arról, hogy csak a dicsőség kedvéért épített Kína flottát, s ha egy ország ilyet tesz, kereskedni, vagy hódítani akar. Ormos szerint inkább mindkettő miatt. És mindezek mellett a hatalomra került új dinasztiának (mandzsuk) nem is volt tapasztalata és flottája. Lényegében kis néptörzs volt, miután megszerezték a főhatalmat, az óriási terület gondja-baja szakadt rájuk. Néhány császáruknak épp elég feladat volt az, hogy értse, hol is van országuk: valószínűleg a mandzsuk beérték Kínával! Eközben a nyugati országok viszont egyre intenzívebben terjeszkedtek: Portugália, Spanyolország, Hollandia, Nagy-Britannia és Franciaország gyűrte maga alá az egész világot, méghozzá nagyon igazságtalan módon – közben a mindig kiszorított Orosz Birodalom még jobban megsértődött. Később pedig megjelent még Amerika is, Németországot és pláne a Monarchiát csak az északi jégvilágba (Ferenc József-föld, Spitzbergák), vagy némiképp Afrikába és a Közel-Keletre engedték be. De az egykori Mezopotámia (Nagy-Irak) területére csupán ránézhettek az osztrákok, magyarok a németek mögött.
De a II. világháború után a klasszikus birodalmak megrogynak, a nyersanyagoknak ára lett és véget is ért a több száz évig tartó gazdasági virágzás. Nem véletlen, hogy az 1970-es években már felmerült a kérdés, finanszírozhatják-e a nyugat-európai államok polgáraik ilyen mérvű jólétét? És ezek az államok a neoliberalizmus jegyében el is kezdték visszaszívni a szociális, az oktatási és egészségügyi kiadásokat…

Vajon másképp alakulhatott volna-e a helyzet, ha a Nyugat országai nem távoznak pánikszerűen a gyarmataikról, amelyeket úgy hagytak ott, mint eb a rongyot, vagy a vegetáció a Szaharát; és semmit nem segítettek normális politikai rendszerek kiépítésében. A gyarmati világ akkori pillanatszerű szétrobbanása alapvető oka a mai káosznak. Igaz, a széteséshez az is hozzájárult, hogy az USA és a Szovjetunió vállvetve dolgozott azon, mielőbb szabadok lehessenek az egykori gyarmatok – hogy a két nagyhatalom valamelyike mielőbb rátehesse a kezét.
Most azután a régi nagyhatalmi bűnök visszaütnek. Szovjetunió széthullása vallási, politikai és történelmi okok folytán, s ezért maradt annyira a ragaszkodás az atompotenciál-hoz, legalább akkora probléma, mint a volt fő rivális, USA esetében is. Ugyanakkor a mandzsu-dinasztia sem tényező már, viszont annál nagyobb lett Kína gazdasági szerepe a világban. Az egykori gyarmati sorból önállóvá lett országok diktátorainak megdöntése, – szürreális módon exportált nyugati demokráciák – sorra kudarchoz vezettek. Viszont lett sok-sok helyi háború, polgárháború nagyhatalmi segítséggel, aminek a vége sem látszik, de a következményei igen.

Nagy kérdés, hogy az új népvándorlást műszaki akadályokkal és rendvédelmi eszközökkel, harsogó propagandával meddig lehetséges fékezni. Vagyis amitől szenved Közép-Európa is, az a világ nagyra dagadt káosza csak egy új világrendszerben tud lecsillapodni…

ESDÉ

Hasonló hírek

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Amennyiben ez az írás legalább negyedrészt párhuzamos önvallomás szeretne lenni, akkor véleményem szerint rendkívüli módon hiányos és a hiányérzetet az adja számomra, hogy negyedrészt sem sikerült még csak belepislantani sem abba a bizonyos történelmi tükörbe.

    Ormos Mária akadémikus szerint:
    “Persze a szerző nem tagadta, hogy az egykori hatalmi törekvések révén vált ismertté a Föld mai valósága: pl. hogy planétánk gömb alakú,”

    Itt a Balaton látképe, ahol Siófok és Füred 15km-es távolságán 17,6 métert görbül a föld
    így nem lehetne látni a viharjelzőket!

    Kedves Ormos Mária! Valamiért Siófokról és Zamárdiból is láttam Füredet, méghozzá nagyon tisztán! Napszemüvegben is… Mi lehet ennek az oka?
    Ugyanakkor ha a Magyar Dolgozók Pártjára, vagy az MSZMP-re gondolok, akkor az valóban rendkívül beteg világ…:)

  2. “Elmebeteg emberek irányítják világunkat elmebeteg célokkal.
    És az egészben az a legelmebetegebb, hogy aki erről beszél,
    azt azonnal elmebeteggé nyilvánítják.” (John Lennon)

  3. Coudenhove-Kalergi terv: Lopakodó népirtás Európa népei ellen

    http://nyomaban.blogger.hu/2015/02/11/coudenhove-kalergi-terv-lopakodo-nepirtas-europa-nepei-ellen

    Gyönyörű filmet vetítenek mától!

    “Egy magyar nő (akit zsidó alakít), elhagyja a férjét egy afrikai menekültért. Miközben egy iráni menekült nő, akit hazájában kivégeznének (ami ott is nagy szó, mert most már a drogkereskedőket se ítélik feltétlen halára, meg a cionista kémeket is csak lecsukják, szóval valami igen kirívó bűne lehet, pl. drogbáró, vegyi fegyverekkel Teheránban terrortámadást tervező stb.), szintén feleségül akar menni az afrikai menekülthöz. És az események konfliktusát ez adja, most kit vegyen el az afrikai menekült, az ötvenes nőt, akinek tönkretette a házasságát, vagy a sötét múltú, de dögös “perzsa” cicát, aki érdekházasságba akar vele lépni a magyar álompolgárságért? Ő az ötvenes nőt szeretné, de együtt él mindkettővel. A filmhez a nyomatékosság kedvéért egy Budapesten villamosvezetőként dolgozó afrikait használtak fel, hogy még erősebb érzelmi töltettel bírjon a hazug agymosó propagandájuk.”

    http://www.femina.hu/terasz/az-allampolgar-film

  4. Elmebeteg lények lopakodó népirtása

    A tömeges bevándorlás egy olyan jelenség, melynek kiváltó okait a mai napig ügyesen kendőzi el a multikulturalista propaganda, mely azt – tévesen – elkerülhetetlen történelmi folyamatnak állítja be. Ezen cikk célja az, hogy rámutasson a harmadik világbeli bevándorlás mesterségesen előidézett voltára, melyet sokan a modern világ, a társadalmi “fejlődés” elkerülhetetlen velejárójaként akarnak láttatni, ez a folyamat valójában több évtizedes, tudatos tervezés eredménye, hogy kontinensünk arculata végleg megsemmisüljön

    Ha körbenézünk korunk multikulturális társadalmában, nyilvánvalóvá válik, hogy Kalergi terve a végkifejletéhez közeleg, mivel napjainkban Európa összeolvadása zajlik a harmadik világgal. A faji keveredés pestise évente többezer kevert fajú gyermek megszületését eredményezi, ők “Kalergi gyermekei”. A fősodratú média a félretájékoztatás és a bevándorláspárti álhumanitárius propaganda kettős nyomásával akarja a honos európai embereket szüntelenül a saját örökségük, identitásuk és származásuk megtagadására kényszeríteni.
    A dolgozók millióit megnyomorító globális kapitalizmus tányérnyalói szakadatlanul arról akarnak minket győzködni, hogy identitásunk megtagadása egy “nemes”, haladó és humanitárius cselekedet, hogy az ún. “rasszizmus” bűn és elítélendő. Mindezt azért teszik, mert mindannyiunkból vak, atomizált fogyasztókat akarnak nevelni, akik nem rontják nekik a “bizniszt”. Napjainkban minden eddiginél fontosabb a rendszer hazugságai ellen küzdeni, hogy felébresszük az európai népek forradalmi küzdőszellemét, hogy kiálljanak nemzeti önrendelkezési és önszerveződési jogukért és felkeljenek a multikultikulturalista elnyomatás ellen! Mindenkinek látnia kell, hogy az európai integráció valójában csendes népirtás az európai gyökerű népek ellen, tehát nincs más választásunk, csak a forradalmi küzdelem létünkért, családjainkért, minden más alternatíva a nemzethalált jelenti!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....