15 C
Cegléd
2026. március 1. vasárnap
spot_img

Cegléden forgatta legújabb videoklipjét a Fatal Error

A napokban jelent meg a ceglédi Fatal Error zenekar legújabb dala, melynek címe „Hülye élet, bolond ember”. A Petőfi Rádiós dalpremiert követően a dal videoklipje – melyet Cegléden forgattak – az interneten is látható.

A zenekar neve sokaknak ismerős lehet, akik követik a ceglédi zenei életet, hiszen a zenekar állandó fellépője a városi rendezvényeknek, Utcazene Fesztiválnak. Tavaly pedig egy fergeteges bulival zárta a 2016-os évet, a Jazz Cafe-ban, ami tele volt fiatalokkal.


Az új dal videójának forgatásához 2016 novemberében hazatért a csapat:

–    Hülye élet, bolond ember című dalunknak igen erős mondanivalója van, és ezt képileg is meg akartuk erősíteni. – mesélték a srácok. – Régóta tervben volt, hogy Cegléden felmerészkedünk a tízemeletesek tetejére forgatni, hiszen kiváló hátteret nyújt a lent elterülő város. Már csak a jó időért kellett imádkoznunk, de szerencsére minden összejött, még a naplementét is elkaptuk. A többi jelenet is a város egyéb területein forgott. A videót Demjén Attila készítette, akinek szintén van ceglédi kötődése, így mondhatjuk, hogy a videó száz százalékosan hazai lett.

A zenekar itthon legközelebb április 30-án játszik a Ceglédi Utcazene Fesztivál nagyszínpadán.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kipakolták a házat, de hamar elkapták őket

A ceglédi rendőrök három órán belül elfogták azt a...

27 éve eltűnt nő holttestét keresik

A Bors hírportál beszámolója szerint rendőrök jelentek meg február...

Megszűnik a lakossági szemétlerakás

Március 1-től megszűnik a lakossági szemétlerakás lehetősége a ceglédi...

A műfű előnyei és annak telepítése

Ki ne álmodna zöldellő növényekkel teli környezetről az otthonában?...

Hosszúcsemői vízőrzők akcióban

Idén márciusban lesz egy éves az a kezdeményezés, amelyet...