Amikor elválnak a szülők, akkor az egész család sebeket hordoz, de ezek a sebek nem a testen, hanem a lelken keletkeznek. A testen lévő sérülésekkel azonnal orvoshoz fordulunk, tőle várjuk a megoldást, a gyógyírt. Miért ne tehetnénk ugyanezt akkor, ha a lelkünk fáj? Ócsainé Velisek Gabriellával, a Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda pszichológusával beszélgettem a válás következményeiről.
– Van-e „ideális” időpont a váláshoz? Amikor kevésbé sérül a gyerek? Nem ok nélkül kérdezem, a főiskolán azt sulykolták a pszichológusok, hogy 3-6 éves korú gyerekek szülei nem válhatnak el.
– Nincs ideális időpont, mindig más ok miatt sérül a gyermek. Ha a gyermek 3 éves kora előtt válnak el a szülők, akkor nem alakul ki megfelelő kapcsolat a gyermek és a nem vele élő szülője között. Kamaszkorban, az énkeresés idején viszont, önértékelési zavarok jelentkezhetnek, depressziós tünetekkel, és párkapcsolati nehézségek jöhetnek létre. Ezért szerintem nincs ideális időpont a váláshoz, mert a gyermek mindenféleképpen sérül.
-Ha kiskorúak a gyerekek, amikor elválnak a szülők, akkor hogy alakul ki a megfelelő anyakép és apakép?
-Nem egyszerű ilyenkor az édesanyák helyzete, akik többnyire egyedül maradnak a gyerekkel/gyerekekkel, mert anyaként és „apaként” is helyt kell állniuk. Nekik kell elsősorban betölteni lelki szükségleteiket, szabályokat felállítani, korlátokat szabni, tanulni velük vagy tanulásra bírni őket, megszervezni az életüket, és minden olyan feladatot ellátni, amit addig az apával ketten láttak el. Az anyakép így egy kicsit torzul, mert túl sok feladat hárul ilyenkor az anyákra. Az apakép viszont nem lesz reális, hiszen apát ritkábban látja a gyermek. A kevesebb láthatás miatt lazábbak a szabályok. Amikor találkoznak, főleg élményeket kap a gyerek. Így idealizált képet vetít ki a gyermek az apára, tehát az apakép nem lesz valós. A család férfi tagjai szintén adhatnak apa-mintát: a nagypapa, keresztapa, nagybácsi vagy a nevelőapa, ha megfelelő időt töltenek a gyermekkel.
-Mennyit találkozzon a gyerek az apával? Mit gondolsz az „egy hét anyánál, egy hét apánál” című gyerekelhelyezésről?
-Kell a bázis, a virágot sem tudjuk folyton átültetni. Vannak láthatatlan gyökereink, amelyek által táplálkozunk – és ezt szélesebb értelemben is gondolom. Szerintem szerencsésebb, ha csak az egyik szülőnél kerül elhelyezésre a gyermek. A láthatás pedig ne legyen kötelező, legyen a gyermeknek joga otthon maradni, vagy a másik szülővel lenni, ha úgy esik jól. Eléggé be vannak „táblázva” a gyermekek az iskolában, a különórák vagy szabadidős elfoglaltságok által. Nagyon sok elvárásnak kell eleget tenniük, és ha még hétvégén is azért kell apával találkozniuk, mert apa elvárja, és a gyámhatósági határozat ezt előírja, akkor ez nem biztos, hogy a gyermek érdekeit szolgálja. Figyeljünk oda gyermekeinkre, jelzéseinkre! Nem a gyermekek vannak a törvényért, hanem a törvények a gyermekekért. Természetesen rosszul eshet a külön élő szülőnek, ha gyermeke nem szeretne vele időt tölteni a hétvégén vagy hétközben, de tudnia kell, hogy – az előző hasonlattal élve -, a szülő van a gyermekért, nem pedig fordítva: a gyermek a szülő jólétéért.
-Ha megtörtént a baj és a szülők elváltak, hogyan oldható a gyerekben a feszültség?
-Mindenképp fontos a beszélgetés, akár egy film kapcsán is. Jó szívvel ajánlom a Két Lotti című film megtekintését.
-Nem okoz fájdalmat az a gyerekeknek, hogy ebben a műben a szülők kibékülnek?
-Nem, épp ellenkezőleg, megélhetik az elfojtott vágyaikat, felszínre kerülnek azok a dolgok, amiket elnyomtak. Persze nemcsak a film és a beszélgetés oldja a feszültséget. Segíthet a közös rajzolás, játék, ezen belül a szerepjáték, amelyben eljátszhatja a gyerek a benne lévő feszültséget. Sokszor megjelennek az át nem beszélt konfliktusok a játék során. Ugyanilyen fontos a testi érintés, az ölelés is. Néha elég az, ha ölünkbe vesszük és megöleljük, megcsiklandozzuk a gyermekünket. Amit még ajánlani tudok a szülőknek, az a mozgásos feszültség levezetés. A víz oldja a feszültséget, a vízi sportok, vízi játékok is jótékony hatásúak.
-Az iskolában a pedagógusok hogyan kezeljék a krízisen átmenő gyerekeket?
-Fontos az egyéni megközelítés és az, hogy mindenki megértse, ez egy gyászmunka. Szétesett a gyermek családja, valamit elveszített, amit meg kell gyászolnia. Ilyenkor jellemző az, hogy bizonytalanokká, szorongókká válnak, hiszen meginog a biztonságérzetük, csökken az önértékelésük, megváltozik az énképük, bűntudatot éreznek és elveszítik a céljaikat. Az értékek is devalválódhatnak: ami azelőtt öröm forrása volt, most jelentőségét veszti. A tanulmányi teljesítményük is romolhat, de vannak gyermekek, akiknél a megküzdést a nagyobb erőfeszítés jelenti: jobban tanulnak, sportolnak. Nem engedik, hogy életük még egy területén is veszteséget éljenek meg. Így kompenzálnak. Alkalmat kell adni a gyerekeknek a négyszemközti beszélgetésre.
-Sokszor azt tapasztalom szülőként, hogy kétfelé játszik a gyerekem, mást mond nekem és mást az édesapjának. Melyik a valós, az igaz?
-Mind a kettő igaz, mert ellentmondásos, ambivalens érzelmei vannak. Édesanyjának elmondhatja, miért nem szeret apával találkozni, mit nem szeret apa új párjában. Amikor az édesapjával van, elmondhatja, milyen szigorúan bánik vele az édesanyja, mennyi mindent követel tőle, és mennyi mindenben korlátozza. De ha jól érzi magát apánál, és felszabadult, az nem azt jelenti, hogy képmutató. Ne ébresszünk fel bűntudatot a gyermekünkben, ha éppenséggel jól érzi magát apánál! Mind a két érzés hiteles. Haragszik a helyzetre (vagy az egyik, másik szülőre), de ugyanakkor képes örülni, szeretni, megbocsátani. Hagyjuk megélni a gyereknek az érzelmeit, elmondani a gondolatait, mert így legalább felszínre törnek és nem fojtja el őket!
-Köszönöm a beszélgetést!
Kis Erzsébet
Kedves Riporter, kedves Gabriella
pontosan ez a szemléletmód, illetve ennek szakemberi támogatása az ami sok esetben szinte teljesen ellehetetleníti hogy egy gyermek válás után a lehetőségekhez mérten minden szükséges támogatást és mintát megkaphasson mindkét szülőjétől.
Úgy fogalmaznak a cikkben hogy az anya egyedül marad a gyermekével. Sajnos ez sok esetben az anya egyedüli döntése, amit a mai magyar családjogi gyakorlat teljes mértékben kiszolgál. Most azon apák nevében válaszolok, akik nem a “könnyebik utat” választják, akik nem szeretnék sem a gyermeküket sem az édesanyát ilyen egyoldalúan kiszolgáltatott helyzetbe hozni.
Menjünk tovább. Jól tükrözi a problémát amit egyoldalúan az édesanya szemszögéből fest le:
Az anya egyedül marad és mártírként minden feladatot el kell látnia, miközben az apa lubickol az élvezetesebbnél élvezetesebb programokban a gyerekével.
Még egyszer leszögezném azon édesapák nevében szólok akik ezt nem elfogadják, és bár átmenetileg a lehetőségeik korlátozottak, de törekednek egy kiegyansúlyzottabb láthatási rend elérésre, ahol mindkét fél egyenlő mértékben viseli a terheket.
Ezekben az esetekben az édesanya dönt úgy, hogy az édesapa részleges vagy teljes kizárásával, korlátozásával szeretné a gyermekét nevelni. Ezekben az esetekben sajnos ma már tendencia hogy az édesanya részéről legtöbbször már a válást megelőzően is elindul egy elidegenítési folyamat ami a válás után csak felerősödik. Ez sok esetben terhelődik hamis vádakkal : bántalmazás, ma már sajnos nem kevés esetben nemi abúzus valamilyen formája.
És ebben a légkörben, ahol az édesanya kizár minden élményt és annak megosztását ami az apával kapcsolatos (édesanya előtt apa tabu, vagy az édesanya egyszerűen ingerülten reagál, vagy csupán ignorálja ezeket a közléseket) … sok esetben a barátok család előtt az édesapa folyamatos negatív színben feltüntetése is megjelenik …
Ebben a loyalitási játszmában a gyerekek többsége végül megtörik … védik saját érzelmi integritásukat, ami ebben a közegben két ember között van kifeszítve akiket szeret … majd eljön a pillanat amikor már kiomndják: nem akarok apához menni.
Hadd meséljek itt el egy személyes történetet ezekről az istenkirály apa-gyerek bulikról 🙂 A kislányomnak általában 1-2 órára van szüksége hogy megérkezzen érzelmileg is. Hosszú hónapok munkája volt hogy egy érzelmileg támogató közegben apránként megnyílt, és mostanra már tudunk néha beszélgetni is (7 és fél éves) igen komoly dolgokról. Ezt a kapcsolatot ezt az érzelmi töltést nem viheti haza, mert személyem az édesanyánál nem kívánatos téma. Ezt rendszeresen érezteti is a kislányommal. A láthatások végén már láthatóak az ebből fakadó feszültségek, de ebben sajnos tehetetlen vagyok, ezen az édesanya tudna változtatni. Egyelőre sajnos lekötik a kicsinyes csatározások velem, de talán idővel ez is változik.
A lényeg: Ezekben a rövid másfél napos találkozásokban sajnos nincs lehetőségem a lányomnak a teljes spektrumát megmutatni apai mivoltomnak, de törekszem arra hogy az élmények mellett minél reálisabb képet, mintát kaphasson ebből. Ebben vannak szabályok is, illetve nevelés is bőven, bár ezt az említett érzelmi instailitás miatt csak fokozott figyelemmel és óvatossággal alkalmazhatom. Higgye el empatikus készségem, finom szenzoraim vetekednek bármelyik édesanyáéval 🙂
Természetesen vannak valóban bántalmazó kapcsolatok, vannak olyan gyerekek akik sexuális zaklatásnak is ki vannak téve. Az is egy jó álláspont hogy nem a szülő az elsődleges fókusz, hanem a gyerek és ebben őt meg is kell hallgatni.
Látható azonban, hogy esetünkben nem arról van szó, hogy a gyereket védeni kell az apától. A gyermek ebben az esetben a szülői elidegenítési szindróma áldozataként egy bántalmazó viszonyt él meg pontosan az édesanyjával ami elképzelhetetlen károkat okoz a gyermekben hiszen teljesen aláássa azt a létfontosságú érzelmi kapcsolatot ami az édesapjával köti össze.
Ezzel kapcsolatban még egy gondolat. Valóban egy gyermek életében sok szereplőtől kaphat különböző mintákat amik meghatározóak lehetnek … szintén kutatások támasztják alá hogy két primer minta egyáltalán nem helyettesíthető: ez pedig az apai és az anyai minták. Bármelyiket elvesszük ebből a gyermek valamilyen módon sérülni fog.
A váltott elhelyezés pedig pontosan a gyermek számára biztosítja a minél teljesebb kötödés kialakulását MINDKÉT szülőjével illetve lehetőséget ad a minták teljes körű megéléséhez.
Kiegészítésemmel próbáltam kiemelni azokat a részleteket amikről a cikk nem beszél, vagy ahol véleményem szerint téves, félrevezető információkat közöl. Remélem hozzájárulhattam egy teljesebb képhez és ezáltal egy mélyebb megértéshez
Kedves Tamás!
Köszönöm,hogy leírta a véleményét! Céljaim között szerepel az édesapák megszólaltatása is.Sajnos az általam megkeresett apukák nem vállalták azt, hogy név nélkül elmondják a véleményüket.Minden írásomban megjelent volna az is, amit ők gondolnak. Higgye el, hogy a gyerekeken szeretnék segíteni anyaként és tanárként,mert nem tartom normálisnak, hogyha a család, mint téma szóba kerül órákon,akkor könnyes szemű gyerekek ülnek velem szemben. Célom a szülők elgondolkodtatása,hogy az önös érdekeiken túllépve a gyermeküket helyezzék maguk elé,ha eddig nem ezt tették. Közelről ismerek olyan édesapát,aki áldozata a válásnak és vele együtt küzdök a jogaiért. Nem szeretnék sem téves, sem félrevezető információkat közölni. Amennyiben hozzájárulna az apák nézeteit megjelenítő cikk megíráshoz a véleményével, azt megköszönném. Szerencsére 2-3 apuka megkeresett azzal, hogy mégis elmondják azt, amit éreznek, látnak, így gyűlik az anyag a Hogyan látják az édesapák? című íráshoz.
Kérem, hogy keressen meg,amennyiben a kérdéseimre szívesen válaszolna!
Üdvözlettel: Kis Erzsébet
Kedves Erzsébet!
Készséggel állok rendelkezésére. Nem találom a mail címét. A posthoz megadtam a sajátomat kérem keressen azon a címen további egyeztetés végett.
Üdvözlettel
Tamás
Azt szeretném kérdezni hogy amikor külön váltak hogy tudták megbeszélni a láthatást vagy hogy jóbb a gyereknek vagy gyerekeknek nekem egy 3 és egy hatéves vérszerinti és egy 12 éves nem vérszerinti fiukat neveltünk.
Nekik mi lenne jó ha a voltal nem lehet beszélni ezekről a dolgokrol.
Attila