23.8 C
Cegléd
2026. augusztus 16. vasárnap
spot_img

Cegléd az Utazás Kiállításon

Március 3-5-ig tart a 40. Utazás Kiállítás, Budapesten, ahol a hagyományok szerint Cegléd is részt vesz kiállítóként.
„A nagyközösség felé szeretnénk városunk turisztikai értékeit közvetíteni, a látnivalóit bemutatni, és minél több látogatót ide vonzani. A fő turistahívogató az új Cegléd Gyógyfürdő és Szabadidőközpont létesítményei lesznek: hullámmedence, egyedi vizes játszótér és egy extrém rakéta csúszda. Ezeken kívül az ez évben sorra kerülő rendezvényeket, fesztiválokat is kínáljuk.” – írták a szervezők. „A Városnapokhoz idén csatlakozik április 30-án a Kenyér-, a Kultúra és a Bor Ünnepének részeként az Egyházi- és Világi Borok Versenye, melynek ötletgazdája Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Ügynökség, házigazdája Cegléd Város Önkormányzata és az idén 20 éves Cegléd és Vidéke Unghváry László Borrend. A Laska Fesztivál rendezvényünk jubilál, 10. alkalommal kerül megrendezésre. A Kossuth Toborzó ünnepélyünk, pedig a Gerjementi Vadász napoknak is otthont ad.

Hirdetjük még a Tour de Hongrie-t, amelynek a 3. szakasza (Paks-Cegléd) június 30-án Ceglédre érkezik. A kiállításon részt vesznek partnereink is, mint a Ceglédi Gyógyfürdő-és Szabadidőközpont, Füle Tanya, Kalandpark, Diáktábor, Bognár Gokart Park, Csoknyay Manufaktúra Kft. Az Utazással egy időben Bringa Expo (G pavilon) és az Afrika Expo (A pavilon) lesz.”

 

Minden ceglédit szeretettel várnak az A pavilon 210/C Cegléd standon.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...