12.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Több mint két tucat döntés a Városházán

Csütörtökön ülésezett a város képviselő-testülete. A helyhatóság tagjai több mint két tucat ügyben tanácskoztak és döntöttek. A döntéshozatali folyamatot a szokásos a szakbizottsági szűrő most is megelőzte, a bizottságok tárgyaltak és szakmai javaslatot tettek minden napirendről. Az ülésen bejelentették a Jobbik-frakció megszűnését.

A Cegléd Városfejlesztési Kft. jogszabályi változások, valamint a praktikus, gyakorlatias működés biztosítása érdekében alapító okiratának módosítását kérte a tulajdonos önkormányzattól. A javasolt változtatásokkal módosította az alapító okiratot a képviselő-testület.

Cegléd Város Önkormányzata határozat alapján egységes szerkezetben újra kötötte a feladat-ellátási keretszerződését a VÁRVAG Kft-vel. A 2017. évi elfogadott költségvetésnek megfelelően a társasággal kötött feladat-ellátási keretszerződést módosították, amely megfelel a költségvetési rendeletnek, illetve a társaság üzleti tervének. A módosítás az ellátott feladatok tekintetében vált szükségessé.

Cegléd Város Önkormányzata vételi ajánlatot tesz a Balatonszárszói tábor Nyársapát Község Önkormányzata tulajdonában lévő tulajdonrészére, az ingatlanforgalmi szakértői vélemény alapján legfeljebb 879.005 forintos, valamint Jászkarajenő Község Önkormányzata tulajdoni hányadára 2.325.110 forintos vételárért. A ceglédi önkormányzat ez év februárjában egyébként vételi ajánlatot tett Abony, Csemő, valamint Kőröstetétlen önkormányzatának tulajdoni hányadát illetően is. Amennyiben valamennyi adásvételre sor kerül, Cegléd tulajdoni mértéke 71,55 %-ra növekszik. A vásárlás a költségvetési rendelet „ingatlanvásárlások/-visszavásárlások, ingatlan-felújítások” 50 millió forintos előirányzatából nyer forrást.

A Máltai Szeretetszolgálat Közép-Magyarországi Régiójának vezetője még tavalyi év decemberében kereste meg önkormányzatot, a VÁRVAG Kft-t, valamint a Ceglédi Mindennapi Kenyerünk Szociális Szövetkezetet abból a célból, hogy a VÁRVAG Kft. Kőrösi úton található telephelyén, pályázati forrásból felállított 14 millió forint értékű brikettáló berendezés üzemeltetését ingyenesen átadnák a Szociális Szövetkezetnek. A berendezés fából és papír hulladékból brikettet állít elő, mely fűtésre kiválóan alkalmas. A szeretetszolgálatnak az üzem fenntartása, a helyiségbérleti díj fizetése megterhelő, ezért kezdeményezték annak átadását, de a brikettből származó bevételt is átengednék az új üzemeltetőnek. Ecseri Ferenc, a Szociális Szövetkezet elnöke ezért azzal a kérelemmel fordult a képviselő-testülethez, hogy támogassa a helyiség ingyenes átadását a Szociális Szövetkezet részére, továbbá 1 millió forint visszatérítendő támogatást kér 2017.11.30-ig, melyet a rezsiköltségekre és egyéb az üzemeltetéshez szükséges dologi kiadásokra használnak fel. Az értékesítést várhatóan az év második felében tudják elkezdeni, és a befolyó bevételből fizetik vissza a támogatást. A képviselő-testület jóváhagyta az átadást és a támogatást.

Az Alföldi Regionális Airsoft és Hagyományőrző Sport és Szabadidő Egyesület kérésére az önkormányzat a Dózsa György laktanya öt épületét airsoft katonai szimulációs és sport programok bonyolítására ingyenesen használatba adja 2017. március 15. és június 12 közötti időszakban havi két alkalomra.

A Ceglédi Baptista Gyülekezet kérelme alapján az önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képező Szent Imre Herceg utcai konténerirodáját ingyenesen használatba adja három évig.

A „Ceglédiek – a Ceglédiekért” Közalapítvány kuratóriumának tagja, Fésűs Ferenc elfoglaltságaira hivatkozva 2016. december 14-én lemondott kuratóriumi tagságáról, ezért a képviselő-testület Kis Attilát jelölte ki a kuratórium tagjává 2017. április 1-jei hatállyal.

Cegléd Város Önkormányzata évek óta támogatást nyújt gyermekek nyári napközbeni felügyeletének működtetéséhez a város általános iskoláiban tanuló 6-10 éves korosztály számára. Az előző évekhez hasonlóan a nyári felügyeletben részt vehetnek olyan gyermekek is, akiknek a szülők munkahelyi elfoglaltsága miatt van szüksége a nyári napközbeni ellátás igénybevételére. Az önkormányzat önként vállalt feladatként nyári napközbeni ellátást biztosít idén is június 20. és július 22. között alános iskolai, alsó tagozatos, ceglédi illetőségű gyermek részére, mindemellett köszönetét fejezi ki az iskola igazgatójának és pedagógusainak a tavalyi nyári felügyeleti munka lelkiismeretes végzéséért.

A ceglédi III. számú házi gyermekorvosi körzet működtetését szolgáltatóként az önkormányzata látja el kötelező feladatként 2016. október 1-jétől. A körzet végleges ellátására kiírt pályázat nem járt eredménnyel, ezért megismételt pályázat kiírására kényszerül az önkormányzat. A pályázat benyújtásának határideje: 2017. április 30. Az újabb pályázati eljárás lefolytatása, a folyamatos és zavartalan betegellátás érdekében szükségessé vált meghosszabbítani ez év június 30–ig dr. Fekete-Herman Emese Krisztina, dr. Füle Lóránt, dr. Lénárd Béla, dr. Sivók Ágnes gyermekgyógyász szakorvosok feladat-ellátási megállapodásait, valamint az asszisztensek megbízási szerződését is.

Az önkormányzat 2017. június 15. napjával felmondta a CED-DENT Fogászati és Szolgáltató Kft-vel kötött feladatátvállalási megállapodást. Ennek okán pályázat kiírása vált szükségessé a gyermek-, ifjúsági és iskolafogászati ellátás zavartalan biztosítása érdekében a 2017-2018. nevelési évtől. A pályázati felhívás szerint az ellátandó lakosságszám 3.289 fő. (3-18 éves korosztály, valamint a 18 év feletti, középfokú, nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevők preventív és terápiás gondozása az iskolafogászati alapellátás keretében.)

A képviselő-testület ez év februári határozata értelmében támogatást nyújt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Tanyagondnoki Szolgálat működtetéséhez, melynek 2017. évi mértéke 2,5 millió forint. Ez a döntés indokolta az ellátási szerződés módosítását, amelyet jóváhagyott a helyhatóság.

Az önkormányzat a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetével kötött feladatátvállalási szerződés útján biztosítja a az éjjeli menedékhely, a nappali melegedő, és átmeneti szállás működtetését. A szociális szervezet képviseletében Gerzsenyi István megyei igazgató kérelmet nyújtott be, melyben kezdeményezte a szervezet által fenntartott ellátási formák támogatási összegének emelését, javasolta az ellátási szerződések egységes szerkezetbe foglalását, valamint az utcai szociális munka alapszolgáltatással történő kiegészítését. A képviselő-testület által elfogadott javaslat alapján 2017-től összesen, maximum 9,9 millió forinttal támogatja szolgálat fentebb sorolt szociális munkáját.

A képviselő-testület elfogadta a 2016. évi Humán Pályázati Keret, Városvédelmi és Idegenforgalmi Keret, valamint a Közbiztonsági Pályázati Keret felhasználásáról szóló beszámolót.

A Gerje Körút – a közös program elnevezésű kezdeményezés a Dél-Pest megyei települések közös céljaként fogalmazza meg: a települések elérhetőségének javítását, a települések közötti kapcsolat erősítését, a szabadidős kerékpársport infrastruktúrájának megteremtését, az alternatív közlekedési lehetőségek biztosítását, a turisztikai vonzerő növelését, a turisztikai élménylánc kialakítását, a helyi értékek népszerűsítését, a gazdasági fejlődés generálását. A javaslat komplex kerékpárút-fejlesztést tartalmaz, a nyomvonal 4 járást és azon belül 18 települést érint összesen 248,5 km hosszúságban. Az érintett települések: Pilis, Albertirsa, Ceglédbercel, Cegléd, Törtel, Kőröstetétlen, Jászkarajenő, Abony, Újszilvás, Tápiószőlős, Tápiószele, Tápiószentmárton, Kocsér, Nagykőrös, Nyársapát, Csemő, Mikebuda, Dánszentmiklós, valamint javaslatként tartalmazza Pusztavacs bevonását.

A Gerje Körút, mint projektötlet, ma még csak egy szándék, egy gondolat. Az érintett települések támogatásával azonban eljuthat arra a szintre, hogy a Nemzeti Fejlesztési Stratégia részévé váljon és valósággá váljon, ezért az elfogadott határozatban a helyhatóság kinyilvánította, hogy a GERJE KÖRÚT projektötlet kidolgozását és megvalósítását elvi támogatásáról biztosítja. Az önkormányzat vállalja, hogy aktívan közreműködik az előkészítésben és a projektötlet képviseletében.

…és, ha mér kerékpár(út), akkor fontos kiemelni, hogy a Ceglédet idén kiemelt helyszínként érintő Tour de Hongrie kerékpáros körverseny kísérő rendezvényeinek, és a rendezvény kötelező hatósági eljárásai-, valamint kommunikációs költségeinek fedezetére -‑ maximum 2 millió forintos ‑ pluszkeret kijelöléséről is döntés született a sport tartalékkeret terhére.

Nem kapott megfelelő számú támogató szavazatot Csuri Károly önálló képviselői indítványa a Heineken multinacionális sörgyár termékeinek bojkottálása ügyében. Az úgynevezett Igazi Csíki Sör romániai gyártását betiltó eljárás elleni tiltakozást szimbolizáló kezdeményezéssel kapcsolatban a polgármester elmondta, ki-ki ízlése, és belátása szerint döntsön a termékek fogyasztása ügyében.

Az ülésen tájékoztatta a polgármester a képviselőket és a közvéleményt, hogy Korondi Miklós írásban bejelentette a Jobbik Magyarországért Mozgalom Önkormányzati Frakciójának megszűnését.

Rimóczi Gábor személyében új frakcióvezetője van a FIDESZ KDNP Önkormányzati Frakciójának. A képviselő dr. Ferenczi Norbertet váltja a poszton.

Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének döntéseiről bővebben a www.cegled.hu oldalon tájékozódhat.

Fotó: Szokolai Attila

Hasonló hírek

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Takács! Ugyanolyan jellemtelen, gerinctelen SENKI vagy, mint elődöd, a szaros-hugyos-boros köcsög!
    “Nem kapott megfelelő számú támogató szavazatot Csuri Károly önálló képviselői indítványa a Heineken multinacionális sörgyár termékeinek bojkottálása ügyében. Az úgynevezett Igazi Csíki Sör romániai gyártását betiltó eljárás elleni tiltakozást szimbolizáló kezdeményezéssel kapcsolatban a polgármester elmondta, ki-ki ízlése, és belátása szerint döntsön a termékek fogyasztása ügyében.”

  2. SZARHÁZI TAKÁCS! JOGTALANUL VAGY POLGÁRMESTER! AZ PEDIG KÜLÖNÖSEN ALJAS, HOGY ERDÉLYI CÉGBEN VAGY ÉRDEKELT, AMI A HIVATALODDAL ÖSSZEFÉRHETETLEN ÉS ENNEK “ÖRÖMÉRE” A CSIKI SÖRREL KAPCSOLATBAN IS, BOZGORKÉNT VISELKEDSZ!
    “Anarquista
    2017. február 18. (szombat), 20:02
    T László a többi korrupt képviselőből kreált egy bizottságot, amely kimondta, hogy minden rendben van. Nem érdekli, hogy a NERtársai által is hozott törvény szerint jogtalanul volt polgármester, jogtalanul írt alá szerződéseket, hozott jogszabályokat. Az egész képviselőtestületet a polgármesterrel együtt fel kell oszlatni! Károly Ferenc ezenkívül apukája cégének szavazott meg munkákat, megbízásokat. Ez nem összeférhetetlenség? Kilóra megveszik a szavazókat, majd hatalomra jutva a ,,befektetésük” többszörösét lopják a közösből.

    Ha meg tudják oldani, hogy mindenki interneten vallja be az adóját, akkor miért nem tudják megoldani, hogy a tolvaj képviselők helyett a lakosság dönthessen, szavazhasson közösségi dolgokról? Mert diktatúra van!”

    Polgármesteri és képviselői

    összeférhetetlenség

    http://www.kormanyhivatal.hu/download/2/66/61000/Polgármesteri és képviselői összeférhetetlenség.pdf

    https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100189.TV

    Összeférhetetlenség

    72. §60 (1)61 A 3000 fő és az az alatti lakosságszámú település polgármesterének, valamint a 3000 fő feletti település társadalmi megbízatású polgármesterének összeférhetetlenségére a 36. §-t kell alkalmazni.

    (2)62 A 3000 fő feletti lakosságszámú település főállású polgármestere – a tudományos, oktatói, lektori, szerkesztői, művészeti, jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység és a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony kivételével – egyéb, munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet, más kereső foglalkozást nem folytathat, nem lehet gazdasági társaság személyesen közreműködő tagja.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....