3.3 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Feloszlott a Jobbik frakció

A legutóbbi testületi ülésen tájékoztatta Takáts László polgármester a képviselőket és a közvéleményt, hogy Korondi Miklós Jobbik-képviselő írásban bejelentette a Jobbik Magyarországért Mozgalom önkormányzati frakciójának megszűnését. Erről a képviselőtestületi ülésről készült sajtóanyag is beszámolt. Az eddig háromtagú frakció – Horváth Gábor, Csuri Károly és Korondi Miklós – továbbra is tagja marad a testületnek, de munkájukat nem együtt folytatják.
Lapunk megkereste Korondi Miklóst, aki telefonon – kérdésünkre, miért bomlott fel a frakció – úgy nyilatkozott: „Nem bomlott fel a frakció, ugyanúgy van minden, csak nem ebben a formában működik. Így mindenki a saját véleményéért lesz felelős. Ez csak formai változás, nem is publikus és nem tartozik senkire.”
– Ez a lépés arra utalhat, hogy megszűnt az együttgondolkodási alap a képviselők között. Ennek több oka is lehet. – fejtegette nevét nem vállaló elemzőnk. – Lehet, hogy egyszerűen nem egyforma a stílusuk, de lehetséges ok a helyi és pártpolitikai érdekek konfliktusa éppúgy, mint a Vona-féle új Jobbik-irányvonal és a konzervatívabb gondolkodást képviselő erők összefeszülése is. Az azonban bizonyos, hogy pártpolitikai szempontból hátrányosan érinti majd a Jobbikot ez a lépés, mert a rendszerváltás óta kialakult szokásjog szerint a pártok között frakciók szerint kerülnek elosztásra a felügyelőbizottsági és a külső bizottsági helyek. Lehet, hogy emiatt ezek – a frakció megszűnése miatt – visszavonásra kerülnek majd.
Fotó: Szokolai Attila

Hasonló hírek

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A nagyon okos elemző arra is választ adhatna, hogy a szociknak és a Cefeteseknek milyen frakciójuk van, ami után bizottsági és fb helyeket kaptak?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...