Elvált szülőként te tudod, hogy mire vágyik a gyermeked? Tudod, hogy mi teszi boldoggá? Meg mered kérdezni, s ő mer őszintén válaszolni neked? Furcsának tűnhetnek a kérdéseim, de nem ok nélkül tettem fel őket. Gyerekekkel beszélgettem, akik elmondták, hogy sokszor egyik szülőjükkel sem mernek az érzéseikről beszélni, mert félnek, hogy azzal fájdalmat okoznak.
Szeretik az édesanyjukat, szeretik az édesapjukat és úgy gondolják, ha a véleményüket elmondják, az kellemetlen lehet annak, akivel beszélgetnek. Pedig nem akarnak senkinek ártani, csupán szeretnék megélni, túlélni azt a helyzetet, amibe belekerültek. Szükségük van a gyerekeknek arra, hogy elmondhassák az érzéseiket, néha még azokat is, amiket önmaguk elől is elrejtenek jó mélyre. A leginkább elfedett vágy mindenkinél megjelenik, beszélgetőpartnereim egytől egyig azt szeretnék, ha meg se történt volna a válás, ha ez csak egy rémálom lenne, amiből majd felébrednek és újra teljes lesz a harmónia. Szeretnék, ha kibékülnének a szüleik és családban nőhetnének fel, noha tisztában vannak azzal, hogy ez nem lehetséges, és ők maguk sorolták fel az okokat, ami miatt ezt a vágyukat el kell fojtaniuk.
Éppen ezért megfogalmaztak reális célokat is, amik boldoggá tennék őket adott helyzetben:
- Szeretném, ha apa velem foglalkozna, mikor kéthetente elmegyek hozzá és nem az autóját bütykölné, amikor ott vagyok!
- Jó lenne, ha néha otthon maradnánk és összebújva beszélgetnénk apával, ahelyett, hogy állandóan kirándulunk! Jól érzem magam, amikor elmegyünk valahová, de hiányoznak a beszélgetések.
- Bennem kettős érzés van, egyik percben azt szeretném, ha apa visszajönne és könyörögne, hogy újra velünk élhessen, a másik percben arra vágyok, hogy anya párjával legyen egy új családom és kevesebbet lássam apát!
- Én annak örülnék, ha apa közelebb költözne hozzánk!
- Én azt szeretném, ha anya nem szidná állandóan előttem apát. Értem, hogy haragszik rá, de én attól még szeretem és fáj, hogy bántja.
- Jó lenne, ha beszélnének egymással és nem velem üzengetnének.
- Ha egy jó tündér teljesíteni a kívánságom, akkor azt kérném, hogy például a ballagáson együtt legyen a családom! Ne azt kelljen néznem, hogy jobbra ül anya a családjával, balra pedig apa az ő családjával. Mindannyian hozzám tartoznak, tegyék félre a haragjukat!
- Nekem már az is elég lenne, ha a ballagáson készülne egy olyan fénykép, amin apával és anyával vagyok együtt.
- Én ilyen képet tuti nem szeretnék, fájna, hogy ez nem a valóság, csak egy kép, ami ha elkészül, mindenki más irányba megy tovább.
- Én annak is örülnék, ha együtt karácsonyoznánk, mint régen, hiszen őket szeretem a legjobban, legyenek együtt a kedvemért ilyenkor.
- Egy közös ballagási ebédet én is el tudnék képzelni.
- Hagyjanak magamra, ha ideges vagyok, ne faggassanak, majd elmondom, ha megnyugodtam.
Ahány gyerek, annyiféle vágy! Közös tanulság belőlük, hogy szülőként tegyük félre a sérelmeinket és segítsünk gyerekeinknek feldolgozni a fájdalmat.
Végezetül azt kérdeztem a gyerekektől, hogy mit üzennek a szülőknek! Egy kislány megelőzte a többieket és ezt mondta: – Ne váljanak el!
Ezt követően a teremben néma csend uralkodott! Fontolják meg, ha még tehetik!
Kis Erzsébet
