5.7 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Jászkarajenő is erősödik!

Sajtóközlemény – 2017. március 30.

Jászkarajenő minden háztartását bekötik a szennyvízcsatorna-hálózatba, amely több mint 1000 háztartást érint. A beruházáshoz kapcsolódóan azzal a kéréssel fordultunk a kormányhoz, hogy – további hazai források bevonásával – a jászkarajenői lakosoknak ne kelljen érdekeltségi hozzájárulást fizetni. – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Földi László, a térség országgyűlési képviselője.

A Fidesz-KDNP politikusa hozzátette: a Pest megyei község történetének legnagyobb léptékű beruházása a Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft., valamint a jászkarajenői és a törökszentmiklósi önkormányzat által alkotott konzorcium együttműködésében valósul meg.

“A projekt Jászkarajenő községre eső több mint 1,2 milliárd forintos költségét a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program pályázati forrásából fedezik. Az uniós támogatást a kormányzat hazai forrásból kiegészítette, ezért az önerő megfizetése nem terheli Jászkarajenő költségvetését.” – emelte ki Földi László.

A kormánypárti képviselő emlékeztetett arra, hogy Dél-Pest megye 10 települése jelentős kormányzati és uniós forráshoz jutott az elmúlt időszakban. Egyebek mellett megemlítette az M4-es autópálya továbbépítését, a ceglédi, törteli, újszilvási és jászkarajenői középületek összesen 800 millió forintba kerülő energetikai korszerűsítését, a belterületi utak és a ceglédi sportcsarnok felújítását. Hozzátette még, hogy a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül a közel jövőben további fontos fejlesztések is megvalósulhatnak majd a térségben.

“Ezek a beruházások bizonyítják, hogy a kormány meghallgatta az Országgyűlésben, illetve a különböző minisztériumi egyeztetéseken újra és újra előterjesztett javaslataimat, tehát megéri dolgozni. Folytatom a munkát.” – fogalmazott Földi László.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...