14.8 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Beújított a PIMI

Új stílussal újítottak be az Aerobik Diákolimpiára a PIMI diáklányai, amely nem maradt szó nélkül a versenyen.

Március 05-én rendezték meg Makón az Aerobik Diákolimpia keleti területi fordulóját, ahol nagyon szép eredményt értek a lányok.

A szigorú válogatás már előző év szeptemberében elkezdődött, amelyet Hornyák Dóra (csoportos fitnesz instruktor és az iskola aerobik tanára) tett meg a 9. osztályban. Ezután októbertől elkezdődött a versenyre való felkészülés.

Új ötletekkel, új mozgásformákkal, új zenékkel, új koreográfiákkal és látványos aerobik mezek kitalálásával a siker nem maradt el.

A verseny napján a lányok tele energiával lendültek neki az utazásnak, amely után a nap végén a nagy boldogság és örömtől való ugrándozás is megjelent az eredményhirdetésnél sportcsarnokban.

Két csapatot indított el a diákolimpiára az iskola:

Kis csapat tagjai: Kocsis Viktória, Máté Katalin, Németh Dzsenifer, Réti Alexandra egy kis hiba miatt az 5. helyre kerültek, viszont sikerült bejutniuk a döntőbe, ahol javíthatnak a pozíciójukon. Külön dicséretben részesültek a biroktól az aerobik mez különlegessége és látványossága miatt.

Nagy csapat tagjai: Berényi Katalin, Berki Fanni, Farkas Emese, Fényesi Petra, Molnár Mercédesz, Rigo Teodóra, Szojka Alexa, Újvári Adrienn, Zombori Bianka

Első versenyükön a dobogó 3. helyére léphettek fel és vehették át a bronzszínbe csillogó érmet és az ehhez tartozó oklevelet.

A sikerek hatására a PIMI diáklányai ugyan olyan energikusan folytatják tovább az Aerobik Diákolimpia országos döntőjére a felkészülést, mint ahogy az elődöntőig tették.

Hajrá PIMI!

Írta: Hornyák Dóra

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...