12.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Több évtizedes probléma oldódhat meg

A hivatalos értesítés még nem érkezett meg, de már tudható, majd 300 millió forintot fordíthat a város arra, hogy megoldja a kerékpáros közlekedést a belső körforgalom és az Ipartelepi út között.  A Pest Megyei Döntés-előkészítő Bizottság javaslata ma került  a megyei közgyűlés napirendjére A javaslatot Pest Megye Közgyűlése támogatta.

A Cegléd északi-ipari kereskedelmi övezetének becsatolása a városi kerékpárhálózatba című Vekop pályázat pozitív elbírálásával elindulhat a felüljárót is érintő munka. Így javul az Ipartelepi rész megközelíthetősége. Ez pedig majd 1000 munkavállaló életét könnyíti meg és egy hosszú évtizedek óta fennálló probléma is megoldódik. A pályázat előkészítésében a Ceglédi Városfejlesztési Kft. is közreműködött.

Takáts László, polgármester tegnap Facebook oldalán közölte a jó hírt:
“Újabb örömhírről számolhatok be a Tisztelt Ceglédi Polgároknak! Karnyújtásnyi közelségbe került egy hosszú évtizedek óta fennállt probléma megoldása. Bár még nem hivatalos, de ahogy azt ma délelőtt a Pest Megyei Közgyűlés is elfogadta, Cegléd városa 291.516.985. forintot nyert a Jászberényi úton levő körforgalomtól az Ipartelepi útig megépülő kerékpárútra. A „Fenntartható közlekedésfejlesztés Pest megyében” elnevezésű pályázat célja Cegléd északi-ipari kereskedelmi övezetének becsatolása a városi kerékpárhálózatba. Őszintén bízom abban, hogy nem csak az Ipartelepi részen dolgozó közel ezer embernek, de a város lakosságának is nagy segítséget jelent a beruházás!”

Forrás: ctv.hu, Takáts László Facebook oldala

Hasonló hírek

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Újabb fidesz-mutyi a láthatáron!

    A polgármester a mai napig nem válaszolt arra a kérdésre, hogy egy bizottságot hozott létre, amellyel megszavaztatta azt, hogy nincs összeférhetetlenség az esetében, miközben az egyszerűen TÉNY!

    A képviselő-testület összes tagjának tudomása van arról, hogy Károly Ferenc a saját apjának szavaz meg zsíros munkákat, ami szintén összeférhetetlenség!

    A polgármester és a képviselők is önös érdekeiket szolgálják, pedig csak egyszerű közpénzparaziták!

    A polgármestert nem zavarja a testületét is elárasztó trágyaszag:

    “Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Ez kissé szigorúan és általánosan hangzik, de ez az egyetlen igazság, melyet minden következménnyel megismertem. Senki nem ülhet a virágos réten, mint Ferdinánd, a bika, s nem szagolhatja büntetlenül a szép virágokat. Ember vagy, tehát ember módra és az emberek között kell élned.”
    (Márai: Füveskönyv)
    https://www.facebook.com/pg/takats.laszlo.cegled/about/?ref=page_internal

  2. KÉRDÉSEK A POLGÁRMESTERHEZ:
    Azt szeretném megkérdezni a polgármester úrtól, hogy a 2016.szeptember elsejére “elkészült” judo csarnokot mikor fogja felavatni? Nagyszerű az ígéret a hibák kijavítására vonatkozóan, ennél jobb már csak az lehetett volna, ha a 2016. szeptemberi átadást garantálták volna! Nem lehetett volna ezt kötbér ellenében okiratba foglalni?
    A kerékpárút építésénél kér-e jogi garanciákat a testület?
    Miért az üzemeltetőnek kell szembesülnie a judo csarnok esetében, hogy a testület az energiahatékonyságot annak ellenére sem vette figyelembe, hogy 12 millió ft-ot szavazott meg az üzemeltetésre? Az energiahatékonyság és az energetikai rendszer megépítése mintha összefüggne: nem lehetett volna ezt a “problémakört” két és fél évvel ezelőtt a partnerrel közösen megtárgyalni, eldönteni és írásba foglalni?
    Ha a kerékpárút építésénél jogi garancia figyelembevételével pályáztatnak, akkor a judo csarnok esetében erről miért feledkeztek meg?

    Felelősnek érzi-e magát és a testületet a judo csarnok ügyében?

    Miért nem válaszol a feltett kérdésekre?

  3. A judo csarnokban társberuházó ceglédi önkormányzat, komoly referenciával vághat bele a kerékpárút építésébe!

    Mekk mester városában Mekk mester “épített”

    A CVSE pálya melletti árok úgy, hogy cirka 3 hete nem volt eső (04.01.du.)
    http://kepkezelo.com/images/rdyhyyo5n6xfypzy0mcl.png

    Nádas és tó a bevásárlóközpont és a CVSE mellett
    http://kepkezelo.com/images/8nmzwvsy9lg30c6twxjn.png

    “A lap szerint a betonpadlón egyre szélesedő, 8-10 méter hosszú repedések vannak, a tetőszerkezet illesztései pedig ránézésre is életveszélyesek. ”
    http://index.hu/galeria/index/sport/2017/03/16/uj_judo_terem_cegleden/8

    http://index.hu/galeria/index/sport/2017/03/16/uj_judo_terem_cegleden/7

    Ha valaki nem tudta volna Cegléd mocsaras, nádas területre épült:a belvárosban: “egy méter húsz centire már áll a talajvíz, s alapozásra alkalmas talaj körülbelül 4,5 méter mélyen található. Ezért kell várhatóan a ház stabilitását fúrt cölöpözéssel biztosítani.”
    Szuper ház a főutcán
    https://cegledipanorama.hu/2017-01-15/szuper-haz-a-foutcan/
    A lakóhelyünk középkori temetője helyén megvalósuló építkezés régészeti lelőhelynek minősül és a kutatás lehetőségét természetesen biztosítják a feltárás számára. Sajnos kicsi az esély komoly leletmentésre, mert egy méter húsz centire már áll a talajvíz, s alapozásra alkalmas talaj körülbelül 4,5 méter mélyen található. Ezért kell várhatóan a ház stabilitását fúrt cölöpözéssel biztosítani.

    Ceglédi abszurd: 400 millió forintból építettek lepukkant dzsúdóközpontot
    http://24.hu/sport/2017/03/18/cegledi-abszurd-400-millio-forintbol-epitettek-lepukkant-dzsudokozpontot/

    A csarnok kétszer akkora, mint amekkorára a klubnak szüksége lett volna, a nézőtér pedig olyan kicsi, hogy nagyobb versenyek megrendezésére alkalmatlan és konkrétan az éppen nem küzdő versenyzők sem férnek el rajta

    „Amikor először megmutatták a csarnokot, azt hittük, ez a Kész átverés. Vártuk, mikor jön Jáksó a pezsgővel, hogy ez igazából az új ceglédi vásárcsarnok. De aztán nem jött.”
    A ceglédi dzsúdóközpontra 450 millió forintos támogatást adott az állam, ebből
    50-et lekapott a szövetség, 25 milliónak nyoma veszett, a maradékból pedig épült egy csarnok a Ceglédi VSE számára, ami használhatatlan.

  4. A kiváló referenciákkal rendelkező “önkormányzatunk”, a judo csarnok építésének sikerén felbuzdulva, kerékpárutat építtet.

  5. REFERENCIA:

    A CVSE pálya melletti árok úgy, hogy cirka 3 hete nem volt eső (04.01.du.)
    http://kepkezelo.com/images/rdyhyyo5n6xfypzy0mcl.png

    Nádas és tó a bevásárlóközpont és a CVSE mellett
    http://kepkezelo.com/images/8nmzwvsy9lg30c6twxjn.png

    A tecso raktára látható a képen, ahol a targoncások villája felakad, mert a “talaj” csupa hepe-hupa…
    Maga az eladótér cölöpözve lett. (04.01.du)

    “A lap szerint a betonpadlón egyre szélesedő, 8-10 méter hosszú repedések vannak, a tetőszerkezet illesztései pedig ránézésre is életveszélyesek. ”
    http://index.hu/galeria/index/sport/2017/03/16/uj_judo_terem_cegleden/8

    http://index.hu/galeria/index/sport/2017/03/16/uj_judo_terem_cegleden/7

    A JUDO SZÖVETSÉG EZÉRT CSINÁLTATOTT HIRTELEN EGY SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNYT:
    Ha valaki nem tudta volna Cegléd mocsaras, nádas területre épült:a belvárosban: “egy méter húsz centire már áll a talajvíz, s alapozásra alkalmas talaj körülbelül 4,5 méter mélyen található. Ezért kell várhatóan a ház stabilitását fúrt cölöpözéssel biztosítani.”
    Szuper ház a főutcán
    https://cegledipanorama.hu/2017-01-15/szuper-haz-a-foutcan/
    “A lakóhelyünk középkori temetője helyén megvalósuló építkezés régészeti lelőhelynek minősül és a kutatás lehetőségét természetesen biztosítják a feltárás számára. Sajnos kicsi az esély komoly leletmentésre, mert egy méter húsz centire már áll a talajvíz, s alapozásra alkalmas talaj körülbelül 4,5 méter mélyen található. Ezért kell várhatóan a ház stabilitását fúrt cölöpözéssel biztosítani.”

    FÚRT CÖLÖPÖZÉS
    Süllyedések és/vagy elmozdulások mérséklése

    CFA (SOB) cölöpözési eljárás
    A folytonos spirállal fúrt cölöp (CFA-cölöp) olyan helyben készülő cölöp, amelyet egy folytonos, üregesen kialakított fúrószárral rendelkező fúróspirállal készítenek. A kívánt fúrási mélység elérése utána a fúrószáron keresztül annak visszahúzása közben betont nyomnak a furatba. Az armatúrát a kibetonozást követően helyezik be a furatba, szükség esetén vibrátor segítségével. A furat megtámasztását fúrás közben a fúróspirál, majd a beton biztosítja. A technológia gyorsasága miatt nagy termelékenységet tesz lehetővé épületalapozások, műtárgyalapozások és munkatér-határolások kivitelezésekor. Járatos átmérők: 40cm, 60cm, 80cm, 100cm, 120cm. Járatos hosszak: 8-24m talajtípustól és átmérőtől függően. A technológia előnye, hogy szinte minden talajtípus esetén nagy kivitelezhetőségi biztonsággal alkalmazható.
    AZ ÉPÜLET TERVEZŐJE FÚRT CÖLÖPÖZÉST TERVEZETT-E?
    Az első beton kft az előregyártott beton elemeket készítette
    REFERENCIA MUNKÁK CEGLÉD KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI JUDO KÖZPONT
    http://www.elsobeton.hu/referencia-munkak/cegled-kozep-magyarorszagi-judo-kozpont

    Volt-e fúrt cölöpözés a judo csarnok építésénél? Aki tervezte az épületet végzett-e talajvizsgálatot és szakszerű műszaki tartalmú kivitelezési dokumentációt készített-e?
    Amennyiben szakszerű tervet készített, akkor a kivitelező Aktív kft a műszaki dokumentációnak megfelelően végezte el a munkát?
    A lakosság szeretné megismerni a Nemzeti Sportközpontok és a Ceglédi Önkormányzat által a tervezővel és a kivitelezővel kötött garanciára, jótállásra vonatkozó szerződést! Esetleg pontosan ezért lett hirtelen a “minden rendben” szakértői vélemény a köztudatba bedobva? Cegléd város polgármesterétől és a képviselőktől választ várunk a feltett kérdésekre!

    A jótállási kötelezettség
    A garancia az építőiparban is jótállást jelent. A jótállás azt jelenti, hogy a szerződés hibátlan teljesítéséért jótállásra köteles fél a jótállás időtartama alatt a felelősség alól csak akkor mentesülhet, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
    A jótállási kötelezettség a szavatossági jogokat nem érinti, tehát a jogosult szavatosság címén is érvényesítheti igényeit a kötelezettel szemben.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....