14 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Beszámoló a Cegléd – Siófok labdarúgó mérkőzésről

Igazán futballra alkalmas körülmények között léphetett pályára a Cegléd és a Siófok csapata április 2-án. Napsütés, jó idő és közel teltház fogadta a csapatokat az Ecsedi László Sportcentrumban.

A vendég csapat egy fokkal jobban kezdte a mérkőzés, de ez nem tartott sokáig, a tizedik perctől már nálunk volt többet a labda, onnantól kezdve a Siófok inkább csak az ellentámadásaira hagyatkozott az első félidőben. Veszélyes helyzeteket is csak ilyenkor tudtak kialakítani, de Mursitsnak nem volt nagyobb védeni valója.

Ezzel szemben mi többet próbálkoztunk a támadásokkal, de veszélyt igazából csak pontrúgásgokból tudtunk elérni. Asztalos és Peres gyors elfutásaiból alakultak ki veszélyes szituációk, de a vendég kapusnak sem kellett komolyabb védést bemutatnia.

A kiegyenlített félidő végén sajnos a jobb oldalon a védelmünk mögé került a vendég csapat és a lágyan a hosszú oldalra belöbbölt labdát az érkező vendég támadó a kapuba fejelte, így 1:0-s hátrányban vonulhattunk a félidőben az öltözőbe.

A második félidő első negyedórájában még jól focizott a Siófok, voltak említésre méltó helyzetei, de utána csak a védekezésre koncentráltak és teljesen visszaálltak. Ehhez hozzá járult az is, hogy a 72. percben az egyik vendég játékost kiállították. Csapatunknak több veszélyes lehetősége is volt, zömében lövések formájában, de a vendég kapusnak nem kellett nagyot védenie. Kivéve a 83. percben, amikor Szabó óriási helyzeténél védett nagyot.

De nem adtuk fel, ugyan játékban nem sikerül helyzeteket kidolgozni a betömörülő Siófok ellen, de a felívelgetésekből a hosszabbíts utolsó másodperceiben Szabó kiegyenlített.

Az 1:1-es döntetlen után maradtunk a 18. helyen, de szerencsére a riválisaink sem tudtak nyerni, így nem nőtt a különbség az előttünk állókkal szemben.


A CVSE labdarúgó csapata is csatlakozott az autizmus világnapja alkalmából a városi rendezvényekhez. Sajnos nem tudtak a helyszínen lenni a mérkőzés miatt, de kék lufikkal megemlékeztek erről a napról.

Kőházi Ádám – Ceglédi VSE

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...