12.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Követhető példa

Dr. Túri József főorvos a Városvédő és Szépítő Egyesület Felügyelő Bizottságának aktív tagja, mindig szívügyének tekintette városunk értékeinek megóvását, szépítését. Sok éven át számos akció részvevője, szervezője és nem egy alkalommal pénzügyi támogatója volt. Évek óta tavasszal, családjával felújíttatja az ugyeri hidat.

Idén megkereste Fernengel Katalint, a Ceglédi SZC Bem József Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája igazgatóját, újabb akció megszervezése érdekében. Bírva Buncsák Gábor főigazgató támogatását, engedélyét, ifj. Kovács László szakoktató bevonásával gyorsan egyeztették a tennivalókat. Ezt követően a szakmunkástanuló gyerekek alaposan lecsiszolták a híd fémszerkezetét, majd március 27-én tavaszi zöld színre mázolták a hidat. A fiatalok szívesen vállalták a kellemes napsütésben a munkát, amit órarendbe beépített szakmai gyakorlat keretében végeztek. A munkához szükséges anyagokat dr. Túri József biztosította.

– Én most ennyivel tudok hozzájárulni közös értékünk felújításához, karbantartásához, amit jó szívvel teszek! – mondta el a Túri Poliklinika alapító-vezetője.

Megemlítem, hogy a most készülő Pókbangó szoborhoz a fehér és vörös márványt, szintén a Túri család vásárolta. Remélhetőleg a család példája további önkéntes követőkre talál és önzetlen adományokkal, munkával segítik városunk további szépítését.

Kocsis István

Hasonló hírek

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Elismerésem és köszönetem dr.Túri Józsefnek! Az altruizmus pszichológiailag, morfológiailag, ezért nem jellemzője a politikusoknak! A ceglédi képviselő-testület figyelmébe ajánlva!

    Altruizmus

    Önzetlen viselkedés, amely egy másik ember javát szolgálja a saját érdekek hátérbe szorításával. Az állatvilágban is megjelenik.

    http://www.mipszi.hu/lexikon/altruizmus

    “Arról, hogy a világtörténelmi jelenségformák száma korlátozott, s hogy a korok, korszakok, helyzetek és személyek típus szerint ismétlődnek, mindig is tudtak.”

    Oswald Spengler
    A NYUGAT ALKONYA
    (részlet)
    A VILÁGTÖRTÉNELEM MORFOLÓGIÁJÁNAK
    KÖRVONALAI

    http://acta.bibl.u-szeged.hu/9440/1/esz_004_279-345.pdf

  2. Természetesen a Bem iskola tanárainak és növendékeinek is köszönet!
    Vártam, hogy Béla fórumtárs felhívja-e figyelmemet erre, de szerencsére nem kötött belém.:)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....