A FIAM Szabadegyetem következő programjaként április 13-án 18 órától a Hollós utcai Fiatal Alkotók Műhelyében a ceglédi származású Sárközy Bence, a Jelenkor Kiadó igazgatója beszélget Forgách Andrással, az Élő kötet nem marad című könyv szerzőjével. Az izgalmas önfeltáró mű az író szüleinek kémmúltjával való 2014-es szembesüléséről számol be, mely már 20 országban jelent meg és jelenleg a sztori filmadaptációján is dolgoznak. A beszélgetés témája – az író 2015 végén megjelent könyve – érdekes és felettébb aktuális is. A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket a Fiatal Alkotók Műhelyébe (Cegléd, Hollós u. 20).
A szerző kikérte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától szülei, Forgách Marcell és Avi-Shaul Bruria aktáit, amelyekből két, számára idegen figura élettörténete bontakozik ki. Pápai néven szervezték be apját, majd annak súlyos depressziója miatt rögtön a héberül beszélő feleségét állították csatasorba Pápainé néven. Az Élő kötet nem marad cím a titkos jelentések legvégén olvasható: 1985. december 28-án zárták le az apa és az anya, Marcell és Bruria dossziéit. Forgách könyve elsősorban az anya könyve, mert a “londoni rezidentúra” tagjaként ismert újságíró apa mindhárom dossziéja nyomtalanul eltűnt Forgách Marcell az 1963-as londoni kiküldetés kudarca után kapott teljes idegösszeomlást.
A Forgách család tagjai a magyar kulturális élet fontos szereplői, András dramaturg, forgatókönyvíró, drámaíró, műfordító, író, a Színművészetin tanít, testvére Péter médiaművész. Van tehát egy család, ami a művészetnek és a szabadságnak él, örök ellenállók, a mindenféle szabadság nyílt harcosai, és akikről kiderül, hogy hamis mítoszokra épült életük.
A saját családját is az ügynökök figyelmébe ajánló édesanya Pápainé kedves, ám gátlástalan ügynök volt, és ahogy Forgách írja, “az apró mellékkörülmény, hogy III/I nem ugyanaz, mint a III/III, nem oszt és nem szoroz, mert senkit nem fog különösebben érdekelni. Hohó, nemhogy nem ugyanaz, de még ugyanazabb. Anyám ügynök vagy besúgó volt. Nem volt. De az volt. Nem. De. Na jó, nem besúgó, hanem kém volt. Nem igazi kém, de valami olyasmi” (159. old.). Egyszer rávették, hogy menjen át a fiához takarítani, hogy ezzel biztosítsa a terepet a szemközti házban lakó megfigyeléséhez, miközben ez csak „legenda” volt, hogy az anya beengedje őket a lakásba. Ebben a bravúros novellában ennek az egészen őrült és felfoghatatlan rendszernek sok árnyalatát megismerhetjük.
“Ijesztő olvasmány a mama első jelentése” – írja az anyja aktáiban olvasóként elmerülő Forgách András. Legalábbis azt hitte, hogy anyja történetében merül el, miközben Pápainéként egy olyan megbízható, aktív, lelkes és meggyőződéses kommunista ügynököt ismerhetett meg, aki fordítóként dolgozott a hivatalnak. A könyv szörnyű drámája elbeszélhetetlen, Forgách ezért esik neki a jelentések feldolgozásának különböző utakon (novella, vers, kommentár), keresi a fogást az anyagon, de nem találja, mert nem találhatja. Ő elsősorban Bruria gyereke és nem Pápainéé, vele most kellett megismerkednie. Ez a teljes zavarodottság ideje, ilyen értelemben az új könyv a megértés felé vezető út első kísérleti lépése.
Az Élő kötet nem marad című könyvben Forgách a szülők ügynökmúltját dolgozza fel eltérő módon: az első harmadban a Pápainé által írt és róla készített jelentéseket novellákká írja át leírásokkal, karakterelemzésekkel, a másodikban versek segítségével folytatja az önmarcangolást, végül a Még valami című fejezetben kommentárt ír az egész ügyhöz, személyesen, vívódva. Forgách András íróként kiegészíti és továbbépíti a jelentésekben üresen hagyott helyeket, dramatizál és szceníroz. A jelentésben csak annyi áll, hogy Pápainé 1982. december 3-án az Angelika Cukrászdában találkozott a rendőrelvtársakkal, a szerző viszont a saját megértését könnyítendő feldolgozza, elképzeli és megteremti a helyzetet, hátha így közelebb kerül az anyjához. Mert egyébként csak azt tudja a jelentésből, hogy Pápainé a 60. születésnapjára 1000 forint értékű tárgyjutalmat kapott, többek között azért, mert a 29. Cionista Világkongresszusról “eredeti anyagokat” hozott haza.
A fiú olvassa az aktákat, közben kibontakozik egy számára addig ismeretlen nő képe, aki konspirál, szervez, teszi a dolgát, amiben hisz, építi a rendszert. Lehet egy anya James Bond? (“Egy Bond-filmet vetítettem ebbe az egérszürke történetbe”, 166. old.)) A fiút, Forgách Andrást is behívják elbeszélgetésre, szeretnék beszervezni, de ez nem történik meg. Az akták az olvasás során továbbírják önmagukat, Forgách távolságtartóan és lendületesen vezeti be olvasóit egy hagyományosnak látszó ügynöktörténetbe, mintha csak egy kémfilmet néznénk.
A könyv első harmadában a szerző szeretné értelmezni anyja szerepét, és ezért az emlékezetéből és az aktákból gyúr egy új történetet. Ez a kötet legszebb, legnyomasztóbb és legszívszorítóbb része: a fiú megismeri az új anyját, Pápainét. Gondoljunk csak bele, hogy az évtizedek óta ismert anyai szerep mellett váratlanul felbukkan az aktákban egy soha nem látott, hallott szerep is, egy kelet-európai kémnő karaktere, aki újságíróiskolában dolgozik, a legjobb héber fordító, akinek minden erejét a férje ápolása viszi el, és aki annyira hithű kommunista, hogy nem tudja feldolgozni a tényt, hogy a gyerekei nem követik a marxista-leninista úton (55. old.).
Forgách könyvét olvasva egy biztos: ezt az országot nem a politikusok teszik jobb hellyé, hanem mi magunk, ezért mindenkinek kutya kötelessége lenne utána menni saját családtörténetének, együtt felfejtenünk egy közösségi akció keretében Magyarország közelmúltjának valódi történetét. Különben örökké beragadunk az elhallgatások és hazugságok hálójába, a valódi helyett a látszatéletekbe.
Forrás: konyves.blog.hu
