8.3 C
Cegléd
2026. március 16. hétfő
spot_img

Lakossági fórum a város arculatáról

Lakossági fórumot tart Takáts László polgármester 2017. április 25-én, 17 órai kezdettel a Városháza dísztermében.
A fórum témája Cegléd közigazgatási területére vonatkozó 2017-ben elkészülő Településképi Arculati Kézikönyv, és Településképi Rendelet előzetes tájékoztatója. A rendezvényen bemutatják milyen elképzelések mentén készül Cegléd Arculati Kézikönyve, javaslatokat várnak a lakosságtól védett épületekre és településképileg meghatározó, fontos épületrészekre, homlokzatokra.
„A Kézikönyv feltárja és ismerteti a településen belül jól elkülönülő egyes településrészek arculati jellemzőit és értékeit, és ennek figyelembevételével szöveges és képi megjelenítés formájában javaslatot tesz az adott településképhez illeszkedő építészeti elemek alkalmazására. A Kézikönyv készítésénél kiemelten fontos szempont, hogy azt széleskörű helyi támogatás övezze, hiszen hosszú távon befolyásolja településünk épített-, és természeti környezetének alakulását, így a település életét, a helyi lakosság lakókörnyezetét. A polgármesteri megnyitó és a főépítészi előadást követően a jelenlévők javaslattétellel élhetnek. Várjuk mindazon építészeti értékeket – legyen szó akár egy épületrészletről, homlokzatról, kerítésről, utcarészletről – amelyek méltán kerülhetnek be követendő példaként Cegléd jövőbeni környezetalakításáról szóló Arculati Kézikönyvbe. Mivel örökségvédelmünk egyik fontos eleme Városunk arculati jellemzőinek védelme, ezért felülvizsgálatra kerülnek helyi védett épületeink is, így helyi védelemre is várunk javaslatokat. Amennyiben a Fórumon nem tud részt venni úgy javaslataikat, észrevételeiket írásban is megtehetik a fórumot követő 8 napon belül a polgármesternek (2700 Cegléd, Kossuth tér 1.) címezve, valamint, a foepitesz@cegledph.hu elektronikus levélben, Ilyés Marianna főépítésznek címezve.” – fogalmaz a polgármesteri közlemény.

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. Javaslom, hogy a tervezett átalakításokat érintő épületek, homlokzatok, stb.-ról készített kézikönyvet előre juttassák el az érdeklődőkhöz, hogy arról felkészülten tudjon részt venni a fórumon. Erről tájékoztassák a városunk érdeklődő lakóit ! ( Hol és mikor lehet kézhez venni ezeket a kiadványokat ? ) Köszönöm!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kamerát talált egy lány a női mosdóban

Az M4-es autóút egyik pihenőjének női mosdójában elhelyezett rejtett...

Két aranyérem és EB-részvétel

Hétvégén második alkalommal rendezték meg az U15-ös korosztály válogatóversenyét...

Hálózatöblítési munkálatok Cegléden

ÉRTESÍTÉS – Hálózatöblítési munkálatok Cegléden Tájékoztatjuk tisztelt felhasználóinkat, hogy Cegléd...

Dr. Süveges Gyula emlékére

dr. Süveges Gyula szülész-nőgyógyász főorvos úr emlékére 1937-2026 Hát, elment Ő...

Fóliába tekert nyársapáti plakátok

Országos visszhangot váltott ki az a nyársapáti politikai akció,...