11.1 C
Cegléd
2025. május 11. vasárnap
spot_img

Elköltözött a Veterán Jármű Szalon

A régi autók, motorok kedvelői és általában a Külső-Kátai úton járók meglepve vették észre, hogy az év elején egy tábla jelent meg a Veterán Jármű Szalon kerítésén. A felirat azt hirdette, hogy a népszerű gyűjtemény elköltözött a korábbi helyszínről. Utánajártunk, hol tekinthetők meg az autóritkaságok és a Jawa motor gyűjtemény. Dr. Leiter Józseftől a szalon szakértőjétől és gyűjtőtől megtudtuk, hivatalosan ugyan nem nyitott meg az új helyszínen a tárlat, de vele előre egyeztetett időpontban megcsodálható a gyűjtemény a Pesti út 76. szám alatt kialakított új kiállítóhelyen.
– A veterán autók, motorok nagy szerelmese, barátom Kővári Pál vásárolta és alakította ki a Külső-Kátai úti Veterán Jármű Szalont. – mesélte Leitner tanár úr, a Jawa-gyűjtemény és fesztivál létrehozója. – A nagyszerű épület fenntartása azonban nem volt gazdaságos, belépőt sem szedtünk a látogatóktól, mert ez mindkettőnk számára leginkább hobbi. A jobb megoldás érdekében, vállalkozó barátom saját, Pesti úti üzemébe költöztette a gyűjteményt, ahol minden adott a vendégek fogadásához. Sőt, helyben tudunk felújítási munkákat végezni az új „jövevényeken”, mert itt van műhely és komplett festőrészleg is.
Bár az április elejére tervezett hivatalos megnyitót még nem tartották meg, szívesen várják a csoportokat. Bővebb információkat a Veterán Járműszalon facebookján találnak az érdeklődők.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...