14 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Tápiószele kincsei

Cegléd környékének talán legfiatalabb városa Tápiószele, amely 2009-ben kapta meg e rangot, elsősorban mikrotérségi szerepvállalása miatt. A környező kisebb Tápió-menti településeknek ugyanis Tápiószele biztosítja az egészségügyi, orvosi ellátást, de van itt rendőrőrs, mentőállomás és többszáz főt foglalkoztató gyár is. Kovács Ferenc polgármesterrel a település Cegléddel való kapcsolatáról, a Blaskovich kúria kincseiről és a május végi II. Tárogató Fesztivál programjairól beszélgettünk.

– 2005 óta kisebb megszakítással végig Ön a polgármester. Bemutatná nekünk, melyek városa legnagyobb problémái és milyen eredményekre lehetnek büszkék?
– Kezdeném büszkeségeinkkel: 2010-ben készült el az új iskola, de a középületek mindegyike felújításra került. A következő nagy beruházásunk, a hamarosan épülő új, 300 főt befogadni képes sportcsarnok lesz az iskola mellett. A nehézségek – gondolom – hasonlók más települések problémáihoz. A csatornázási project végéhez közeledünk, és emiatt az utak nagyon rossz állapotba kerültek. Felújításukra természetesen pályázunk, hasonlóan más Pest megyei településekhez, reménykedünk a pozitív elbírálásban. Szintén sokat jelentene a szelei lakosoknak, ha a 311-es út jobb minőségű lenne. A városunkat Cegléddel összekötő út állapota nem csupán kellemetlenség a lakosoknak, de komoly hátrány a településnek a gazdaság fejlődése szempontjából, mert a vállalkozások első kérdései között szerepel, milyen távolságra van autópálya és milyen  minőségűek az utak. Régi vágyunk a 311-es út rendbetétele, de erre várhatóan a közeljövőben még nem kerül sor. Ígéretünk arra van, hogy az M4-es autópálya elkészülte után a rávezető utak is sorra kerülnek.

– Milyen a kapcsolat Tápiószele és Cegléd között? Úgy is kérdezhetném, mit ad Cegléd Tápiószelének?
– Tápiószele érdekes földrajzi helyzetben van, 20-30 km-es körzetben van több nagyobb város és bár jelenleg járásilag Nagykátához tartozunk, szorosabb a természetes kapcsolódás Ceglédhez. Lakosaink az ottani egészségügyi ellátást veszik igénybe a kórházban, szakrendeléseken, diákjaink általában ceglédi középfokú oktatási intézményekben tanulnak tovább. Sokan intéznek ügyeket, vásárolnak Cegléden és persze részt vesznek a ceglédi kulturális élet eseményeiben, programokon, koncerteken, fesztiválokon.

– Most viszont Tápiószele is új rendezvénnyel jelentkezik május 20-21-én…
Tavalyi évben rendeztük meg első alkalommal az új rendezvényünket a Tárogató Fesztivált, melynek központi motívuma a magas színvonalú népzene, a népművészet, a népi hagyományok. Amikor egy új városi ünnep, fesztivál  elindításán gondolkodtunk, szinte azonnal felvetődött  Terék József neve, aki tápiószelei és országosan elismert népzenei munkássága. Tavaly jelent meg cd-je, amelyen egy ritka és ősi magyar hangszer a tárogató hallható. A 2014 óta hungarikumok családjába tartozó különleges hangszer köré építettük fel tehát a fesztivált. A fellépők a magyar népzenei élet jeles képviselői, idén a Ghymes és a Nyírség Néptáncegyüttes lép fel, de a Dankó rádió énekesei, zenészei, együttesei is szerepelnek. Fontosnak tartottuk, hogy lehetőséget adjunk a Tápió-menti népdalénekes tehetségek bemutatkozására is. A népművészeti és gasztronómiai kiállítással és vásárral egybekötött rendezvény a Népkertben kerül megrendezésre, amelyre örömmel várjuk a ceglédieket és minden környékbeli érdeklődőt.


– Nemcsak a rendezvények, de más látnivalók miatt is érdemes Önökhöz látogatni. Mit ajánlana a ceglédieknek?
– Nálunk látható az ország egyetlen kúriamúzeuma, amely eredeti bútoraival, gyűjteményeivel látható. Tápiószele gyöngyszeme a Blaskovich kúria csodával határos módon túlélte a világháborúk pusztításait sértetlenül. Nemcsak a korabeli kisnemesi élet bemutatása érdekes, a fivérek pipagyűjteménye és fegyvergyűjteménye is jelentős. Ezen kívül unokatestvérük – akinek regényes életéről most film is készült – Blaskovich Ernő Kincsem-relikviái is láthatók. Szintén különlegesség a Növényi Diverzitásközpont látogatóközpontja. Az agrobotanikai intézet tulajdonképpen egy génbank, ahol többszázezer tétel szaporítóanyagot, magot őrzünk az utókornak. A világ 7. legnagyobb génbankjának kiállítása előre bejelentkezéssel látogatható.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...