-3.9 C
Cegléd
2026. január 14. szerda
spot_img

Fahamu a tetvek ellen

Hegyi Ferencné a Külső-Kátai úti háza előtt fahamuval szórja meg a reggeli harmattól nedves bokrok levelét. Mint mondja, a kert többi lakójánál is ezt a környezetvédő eljárást alkalmazza, mert kiválóan védi meg a növényeket a kártevőktől, betegségtől.
– A lúgos hamu miatt a levéltetű nem tudja elszívni a növény nedvét, mert lepereg róla. Évek óta biokertem van, mert semmit nem permetezek és még a rózsáimat is ezzel szórom be. – meséli Hegyiné, akinek nem kell messzire menni az alapanyagért: a cserépkályhában fával tüzel, onnan gyűjti össze a csodaszert, amit aztán egész nyáron használhat.
A kutatók szerint a biokertészek univerzális csodaszere a fahamu. Elsősorban természetes trágyaként használható – káliumot, foszfort, magnéziumot, mikroelemeket, valamint elegendő kalcium karbonátot, vagyis meszet tartalmaz. Éppen ezért soha ne kerüljön hamu a hortenzia és az azálea közelébe – a rózsáink viszont hálásak lesznek érte, akár 2 centi vastag hamuköpönyeget is teríthetünk a tövük körül a talajra. Adhatunk bőven a gyökérzöldségeknek, a zöldségpalántáknak és az egynyári virágok mellett szeretik a hagymásak is. A sok bosszúságot okozó moha ellen is hatásos, mert a fahamu lúgosítja a talajt, a kényes aprócska növény elsatnyul és könnyedén kigereblyézhető a fű közül. Aki a csigákkal, hernyókkal küzd annak is jó szövetséges lehet a fahamu.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Targoncával okoztak súlyos sérüléseket

Targoncavezetőként nem tartotta be a minimális szabályokat, így súlyos...

Földi László a Fidesz–KDNP jelöltje

A Fidesz–KDNP a Budapesten tartott szombati jelöltállító kongresszusán bemutatta...

Jégcsapeltávolítás, baleset és lakástűz

Az elmúlt napokban több alkalommal is szükség volt a...

Sikeres szereplés a Pest Vármegyei Diákolimpia döntőjén

Ráckeve adott otthont a Pest Vármegyei Asztalitenisz Diákolimpia csapat-...

Veszélyben a MÁV dolgozók

2025-ben 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti...