-2.4 C
Cegléd
2025. december 26. péntek
spot_img

Különdíjat nyert a Török elsősegélynyújtó csapata

Május 20-án, Biatorbágyon zajlott a 46. országos felmenő rendszerű Elsősegélynyújtó Verseny Pest megyei fordulója. A megyéből – a területi fordulókon nyertes – 7 gyermek, 4 ifjúsági és 4 felnőtt korcsoportú elsősegélynyújtók mérték össze tudásukat, egy versenyen kívüli, biatorbágyi védőnői csapattal karöltve.

8 állomáson keresztül izgalmas gyakorlati és elméleti feladatok várták az elsősegélynyújtókat. Valóságszerű baleset-szimulációnak lehettünk tanúi: az egyik kárhelyen a testnevelés óra után összeesett diákot kellett „újraéleszteni”, de petárdarobbanás okozta égést, vagy éppen kábítószeres tudatállapot alatt bekövetkezett törést és epilepsziás rohamot is el kellett látniuk a versenyzőknek. Nem is beszélve a sokkos vagy pánikoló társak megnyugtatásáról… A legnagyobb káresetnél már egymást segítve versengtek a csapatok: a történet szerint az iskola hátsó udvarára behajtó ámokfutó jó pár diákot elgázolt és magával együtt felrobbantotta az autót, így 11 sérültet kellett a helyszínen ellátni. Minden csapat remekül teljesített!

Ceglédi eredmény, hogy a Generali a Biztonságért Alapítvány 30.000 Ft értékű különdíját a ceglédi Török Egészségügyi Szakközépiskola csapata nyerte a legpontosabb és leggyorsabb újraélesztés bemutatásával.
(Közlemény alapján)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egyedi ajándékok anyukáknak

Személyre szabható ajándékokkal új színt vihetsz az ajándékozási szokásokba....

Így hozd ki a legtöbbet az újévi fogadalmakból

  Az évkezdet mindig alkalmat biztosít arra, hogy új szokásokat...

Ideális kerítésanyagok otthonod védelmére

    A kerítés az otthonod egyik alapvető eleme, hiszen nemcsak...

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...