13.8 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Arcpirító dolgot művel a MÁV? Munkába, iskolába igyekvő autósokat gátolnak…

Már nem először fordul elő velem, hogy éppen, hogy beérünk kisfiammal a ceglédi iskolába. Abony felől indulunk, megjegyzem időben. A város széli, Kórházhoz közeli vasúti átjáróban azonban elakadunk. Hosszú perceken keresztül, általában negyedóra, piros lámpánál és sorompónál állunk. Ez azt eredményezi, hogy éppen beesünk a suliba, én meg kések a munkából. Olyan reggel 7 óra 40 tájékán szokott beütni a “krach”. Az ok valami vérlázító.

Az a közel 50- 100 autós, aki ott dekkol, kínjában kiszáll, dudál, és a fejét vakarja. Egy hosszú tehervonat vége lóg be a sorompó előtti részbe, mert valószínűleg nem engedik be azt a ceglédi állomásra. Látjuk, hogy a vonatnak nem sok kéne, hogy ne akadályozza az autósokat… Kérdezem én: Nem lehetne mintegy 15- 20 méterrel valahogy beljebb engedni, hogy ne okozzon hatalmas torlódást, és ne késsünk el a munkából, suliból? Mivel ez már rendszeressé vált, és kedves olvasónk is megkeresett ugyanezzel a problémával, tájékoztatást kérek a MÁV sajtósaitól, akik már olyan sokszor segítettek nekem.

Mégsem tartom normális dolognak azt, ami minden reggel csúcsidőben történik… Kérdésem: Van-e annak bármiféle akadálya, hogy a tehervonatot, mely hétköznaponként úgy 7.40 tájékán ér az általam megjelölt átjáróba, 15- 20 méterrel beljebb engedjék? Vagy ez valami szándékos dolog? Nagyon kérjük, hogy segítsenek! Üdvözlettel:

Lőrinczy Veronika főszerkesztő
miabonyunk.hu

Hasonló hírek

12 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Erre csak azt tudom mondani, hogy tényleg katasztrófa ez, csak akkor a költségeket, amik a munkával járnak, hogy csak az autósoknak kedvezzenek ezzel, hogy beljebb legyen a vonat vége, és maguk ne késsenek el sehonnan. Ha tudja, hogy mindig ott van akkor miért nem indul el hamarabb? Ha szándékos lenne akkor meg egész nap ott dekkolhatnának, de mivel elindul így nem szándékosan van, de ez nekem valahogy logikus, így ez nem más mint egy fölösleges hiszti.

  2. Ilyen hülységet leírni, a csúcsidő nem csak a közúton csúcsidő 😀 korábban kell indulni, ennyi 😀 a vasút nem úgy működik, hogy holmi későnkelő anyukák miatt majd lesz..rják a szabályokat és a közlekedésbiztonságot, és tilos jelzés ellenére továbbengedik a vonatot 😀

  3. Kedves cikk író. Minden vasútállomás gondosan megtervezett méretekkel és határokkal rendelkezik. A leírt eset úgy állhat elő hogy az adott állomáshoz kicsit hosszú a be érkező szerelvény. Ha a szerelvénynek meg kell állnia akkor annak egy adott ponton vagy ahhoz legközelebb lehet megállnia de semmi képpen sem haladhat azon túl különben megbéníthatja az állomást vezérlésbe épített biztonsági rend mely nem kiiktatható. Az egyetlen megoldás az lenne ha az indító állomás kevesebb szerelvénnyel indítaná.

  4. Most őszintén! Tényleg az a baj, hogy a vasút teszi a dolgát? Kedves hölgyem, a bejárati jelzőt nem lehet 15-20 méterrel beljebb tolni az állomás felé, ennek vasútbiztonsági és technikai okai vannak. Az állomásra bizonyára azért nem járhat be a vonat, mert: 1. ott épp más vonatok ki és behaladása zajlik más irányokba 2. foglalt az a vágány, ahová a tehervonat érkezni fog.
    Hiiggye el, hogy nem az Ön bosszantásáért van ez így, a MÁV-nak bizonyára nincs abban érdekeltsége, hogy személyesen Önnel és még néhány társával kicsesszen. Ellenben javaslok egy marha egyszerű dolgot: tessék korábban elindulni a gyerekkel az iskolába és dolgozni, még a tehervonat érkezése előtt. Nyilván arra nem gondolt, hogy Ön alkalmazkodjon a kialakult forgalmi rendhez, és ne a vasút drága, komplikáltabb, több szervezést igénylő forgalmi rendjét alakíttassa már át pusztán azért, hogy spóroljon még magának otthon 15-20 percet. A gyereknek sem lesz semmi baja, ha 20 perccel hamarabb van ott az iskolában, és Önt sem fogja hibáztatni a munkahelye, ha nem épp csak beesik kezdésre.
    Azért valahol húzzunk már egy határ, hogy miért jogos nyafogni. A felháborító inkább az, ahogy Ön a saját igényeihez akarja igazítani egy szállítmányozási társaság ütemrendjét!

  5. Drága Főszerkesztő Asszony !

    Öröm lenne, ha a tehervonatok oly pontossággal közlekednének, hogy a megfelelő hosszúságú vonat éppen mindig 7:40-re érjen Ceglédre, de ezt sajnos személyvonatoknál sem tudjuk garantálni. A tehervonat valószínűleg azért áll ott, mert elsőbbséget ad a személyvonatoknak, akik csúcsidőben több ezer embert hoznak-visznek iskolába, dolgozni.
    És a vonat se ott áll meg, ahol akar, hanem a megállj állású jelző előtt. Forgalomszabályozással elérhető lenne, hogy abban az időben ne tartózkodjon a közelben tehervonat, Önnek mikor lenne alkalmas, hogy mehessen az az 1500 tonna ? A sok személyvonat között nem egyszerű ezeket a vonatokat is közlekedtetni, inkább megértését kérném, mint hogy azt feltételezi, hogy direkt Önökkel akarnak kibabrálni.

  6. Azért nem lehet a vonatot 15-20 méterrel beljebb engedni, amiért az autóknak is a sorompó előtt, és nem utána 15-20 méterrel kell megállniuk! 🙂
    Ha valahogy mégis megoldanák, mi történne, ha a következő nap még hosszabb tehervonat érkezne?
    De mindenki nyugodjon meg, cikk szerint a sokat szidott magyar vasúton még a tehervonatok is menetrendszerűen közlekednek!
    Aki meg mindennap ugyanazért késik el, esetleg megfontolhatná, hogy pár perccel korábban induljon el! 😉

  7. Tipikus szűklátókörű hozzáállás egy tudatlan és lusta embertől, gratula, ezzel a szinttel milyen lapnál lehet valaki főszerkesztő? Asszonyom, kedves Veronika, ez a szint szánalom, sokan leírták, hogy miért. Javaslok önnek egy világ körüli utazást, nyitni kellene a látásmódján ahelyett, hogy főszerkesztőként osztja az észt olyasmiről, amiről halvány fogalma sincsen, de legalább utána sem néz.

  8. Az említett vonat a Mercedes gyár vonata, aminek percre pontosan kell közlekedni, és mint látszik többnyire úgy is közlekedik 😛

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....