18.9 C
Cegléd
2025. július 31. csütörtök
spot_img

Pont került a nagykőrösi csatorna ügyre

Június 27-én rendkívüli képviselőtestületi ülést tartottak Nagykőrösön, ahol részt vett Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter is. Az ülésen határozatot fogadtak el a nagykőrösi csatornaberuházással kapcsolatban, mely többek közt az alábbit tartalmazza: „Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testülete saját hatáskörében hozott döntés alapján forrást kíván biztosítani a Nagykőrösi Víziközmű Társulat által a tagoknak a szennyvízberuházással kapcsolatos támogatási arány módosításából eredő korrekciós összeg erejéig.” A mai döntéssel mintegy 5000 érintett érdekeltségi egység, háztartás csatornaberuházással kapcsolatos ügyére kerül pont. Az ügyben Dr. Czira Szabolcs, Nagykőrös Város polgármestere folytatott erős lobbitevékenységet, és tárgyalt, többek között Lázár Jánossal. Ennek eredményeképpen történhet meg az elszámolás a tagok felé. – fogalmazott Nagykőrös Város Önkormányzat Polgármesteri Kabinetének sajtóközleménye.

Az ügy előzménye, hogy 2007-ben majdnem ötezer háztartást kötöttek be a nagykőrösi csatornahálózatba. A beruházás 85 százalékát az állam, 15 százalékát a lakók állták. A munkálatok 2012-re fejeződtek be. Egy évvel később az állam úgy döntött, hogy nem 85, hanem 95 százalékot fizet ki, a lakosok viszont addigra már befizették a 15 százalék önrészt, ennek visszafizetésére kerül most sor.

Hasonló hírek

2 HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vég Zsombor ezüstérmes!

Vég Zsombor ezüstérmet nyert a 100 kilogrammos súlycsoportban a...

Az online tanulást forradalmasító új lehetőségek

Az utóbbi időszak kihívásai ellenére sokan nem adták fel...

Kényelmes és sokoldalú cipők: hogyan találd meg a neked valót?

Sokan tapasztalták már, hogy egy jól megválasztott cipő milyen...

Miért fontosak a kapuk a modern építészetben?

Az utóbbi években a kapuk jelentősége jelentősen megnőtt az...

Az ételrendelő portálok kihívásai és lehetőségei: tervezett stratégiák az éttermek számára

A modern digitális világ folyamatosan átalakítja a vendéglátóipart, és...