4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Maradjon a Dózsa menza!

Csoportot hoztak létre a legnagyobb közösségi oldalon azzal a céllal, hogy protestáljanak a Dózsa Kollégiumban működő menza mellett. Információink szerint a többszáz diák és felnőtt számára ebédet szolgáltató konyháról már el is bocsátották az alkalmazottakat.
A Tábori László által indított kezdeményezés azért indult, mert „Cegléd Város Önkormányzata nem kívánja tovább működtetni a jelenlegi módon a Dózsa menzát, ahova több száz gimis, Pimis és kolis diák és több tucat felnőtt járt eddig nap, mint nap ebédelni. Az ételek alapanyaga, a fogások családias íze, változatos összeállítása páratlanná tették a menzát, aminek hangulatához a konyhai dolgozók nemcsak szaktudásukat, de szívüket, lelküket is hozzáadták. Csoportunkkal fel szeretnénk hívni a figyelmet erre az értékes konyhára, és arra, hogy az ilyen értékeket jó lenne megőrizni.” – fogalmaz a kiírás.
A kezdeményező elmondta eddig több mint kétszázan csatlakoztak a csoporthoz.
– Célunk, hogy lássák a döntéshozók, hogy mennyien ebédeltek ott naponta és szeretnék, ha megmaradna a Dózsa menza. – mondta el Tábori László.
A döntés okaival kapcsolatban megkerestük a városvezetést, válaszukat, amint megérkezik közöljük.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....