Szépen berendezett, hűvös szobában beszélgettünk. A háziak: a 85 éves Kovács Sándor nyugállományú alezredes és kedves felesége Magdika – mint mindig – most is egymás mellé ültek, időként simogatóan megfogva a másik kezét. A téma, örökzöld: a katonasors, a tiszti pálya.
– Kedves Sanyi bátyám! Miért, és mikor választottad a tiszti pályát?
– Mi leszek, ha nagy leszek – gondolataim nekem is voltak kisfiú koromban. Tagadhatatlanul mindig is tetszett a tiszti egyenruha, és a tiszti pálya. Érettségizett autószerelő voltam, amikor bevonultattak, „angyalbőrbe” bújtattak. Igen gyenge ellátást kaptunk! A „laktanya urai” – a tisztesek így nevezték magukat – a tisztek távollétében állandóan kitoltak velünk, megkeserítették életünket. Váratlanul kihirdették, lehet tiszti iskolára jelentkezni. Elgondolkoztam. Mire lejár a sorkatonai szolgálatom, addigra tiszt is lehetek! Döntöttem, jelentkeztem, és felvettek a Pécsi Dózsa György Lövész Tiszti Iskolára. Egészen más világba kerültem, tetszett a kiképzés, jó volt az ellátásunk.
– Hová szólított az első tiszti beosztásod?
– 1955-ben, mint fiatal hadnagy a keszthelyi hadtesthez kerültem. Az egész baljósan kezdődött, mert az első tiszti beosztásom parancsának ismertetéséről a vonat késése miatt, lemaradtam. Viszont az ezredparancsnokom türelmesen megvárt! Miután lejelentkeztem nála, lakonikusan közölte, hogy Lentibe – aminek nem volt igazán jó híre – megyünk. Ebben az időben, Titót „láncos kutyaként” emlegették. Napi feladatom a határ melletti műszaki zár egy szakaszának ellenőrzése volt.
– Mikor, hol ismerkedtél meg feleségeddel, Magdikával?
– Mint pálya, és önálló életkezdő, én is kerestem a páromat. Lentiben, az egyik bálban – a teremben, körben gardedámok ültek – megláttam, és nagyot dobbant a szívem. Szerelem volt első látásra. Tudni kell, sok udvarlója volt, de életem nagy szerencséjére, engem választott!
– Egy pillanat! – szólt közbe Magdika. – Azt is tudni kell ám, Sanyi is sok kislánynak tette a szépet! Ma is az a véleményem, jól választottam. Hamar összekötöttük az életünket. Tiszti lakások nem voltak, anyóséknál húztuk meg magunkat. 1958-ban közös nagy örömünkre megszületett szemünk fénye Éva.
– Sanyi bátyám! Melyek voltak a pályád újabb állomásai?
– Zalaegerszegre kerültem, a katonaélet sűrűjébe. Átfegyverzés, új harceljárások, kiképzési és nevelési feladatok, sok gyakorlat, még több riadó. Igen nehéz, embert próbáló, de boldog évek voltak. Kényszerűségből, sokat voltam távol a családtól. Magdikám, mindenben kitartó, hűséges társam, támaszom volt. Eredmények, elismerések sem maradtak el. 1965-ben a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián, mint őrnagy végeztem. Szüleim, rokonságom és én magam is jászberényi vagyok. Közelebb kértem magam, és 1969-ben Ceglédre, hadtest törzsbe kerültem, innen mentem nyugdíjba.
– Röviden, hogyan értékelnéd a megtett katona pályádat?
– Röviden, katonásan válaszolva azt mondanám, igen rögös, de szép volt! Tele tanulással. Nem csak a pap, de a katona is holtig tanul! Ehhez kellett Magdikám szerető gondoskodása, támogatása a nehéz pillanatokban is. Munkatársaimmal, beosztottaimmal közösen sok nehéz helyzetet megoldottunk. Bízvást mondhatom, kialakult egymást megbecsülő katonabarátságunk. Ennek erejét mutatja, hogy a mai napig tartjuk a kapcsolatokat, időnként találkozgatunk, és a közelmúltban fel is köszöntöttek.
– Kedves Sanyi bátyám! Engedd meg, hogy én is csatlakozzam a jó kívánságokkal megtisztelők hosszú sorához. Utólag is tiszta szívvel köszöntelek Téged 85. születésnapod, és Mindkettőtöket gyémántlakodalmatok évfordulója alkalmából. További boldog éveket, jó egészséget kívánva!
Kocsis István
