1.1 C
Cegléd
2025. december 1. hétfő
spot_img

A fejedelem

Augusztus 20. hitünk, szellemiségünk és nemzeti büszkeségünk ünnepe. E nemes nap előestéjén együtt ünnepelni a színházat és zenét kedvelő közönséggel különlegesen felemelő élmény volt. A Patkós Irma Színház „Fejedelem” című rockoperája olyan színvonalas előadással ajándékozta meg közönségét 2017. augusztus 19-én, amely egyszerre fenségessé és meghatóvá emelte az ünnepi előestét. A színházterem zsúfolásig megtelt, jelezvén, hogy ma valami különleges, nem mindennapi dolog fog történni a színpadon. Így is lett.

Hihetetlenül életszerű, természetes és hiteles volt a játék, igazi lelki mélységeket mozgatott meg. A művészeti iskolás diákok fegyelmezett, összeszedett előadása külön büszkeséggel töltött el, mert abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a mindennapokban is részese lehetek életüknek. Öröm volt nézni, milyen mély átéléssel és odaadással követik a rendező és a koreográfusok utasításait, mennyire együtt lüktetnek a színpadon. Kidolgozott mozdulatok, karakterekhez illő színpadi előadás mindvégig. A finom és légies harmonikusan keveredett a durva és nyers érzésekkel, ami teret engedett a drámaiság szárnyalásának, annak, hogy a közönség figyelme mindvégig kitartott legyen.

A kimerítő próbák meghozták a méltó elismerést mindenki számára – a közönség állva ünnepelte az alkotókat, a szereplőket és a szervezőket az előadás végén. A tiszta szívvel ünneplő közönség nem szűnő tapsa közepette látni meg-megcsillanni a könnyeket a fiatalok és a felnőttek szemében: kell-e nagyobb elismerés ennél?

Az Ismerős Arcok „Nélküled” című dalának közös eléneklése olyan hatást keltett, mintha egyenként megszorítottuk volna a szereplők kezét elismerésünk jeléül.

A jó ügyekért való cselekvő összefogás, a boldogság, családi béke, hit és elkötelezettség témája komoly üzenetet közvetített dalban és táncban összeölelkezve: mindenki tehet a közös ügyért, csakúgy, mint annak idején nemzeti történelmünk nagyjai is tették dolgukat mindenfajta öncélúság nélkül, szavak helyett tettekkel bizonyítva. Ezzel az üzenettel vált a darab szerves és méltó részévé a ceglédi ünnepi programoknak.

Szívből gratulálok mindenkinek, aki hozzájárult a „Fejedelem” című rockopera sikeréhez, kívánom, hogy a Patkós Irma Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és AMI minél több ilyen remek, tanulságos és élvezetes előadásban részesítsen minket.

Sztankaninecz Beatrix
(Fotó: Töreki Zsolt)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Két helyszínen is remekeltek a CVSE fiatal birkózói

Szombaton rendezték az év utolsó országos bajnokságát Gyálon, a...

A láncfűrészek szerepe a modern erdészeti és ház körüli munkákban

A híreket sem kell elolvassuk, hogy tudjuk, közelít a...

Két kecske randalírozott Cegléden

Egy ceglédi Facebook-csoportban jelent meg reggel a különös bejegyzés:...

Hadat üzent a drogkereskedőknek

Egy ceglédi édesanya, Melinda a nyilvánossághoz fordult, miután november...

Adventváró hangverseny és kiállítás

A Cegléd-Felszegi Református Egyházközség adott otthont annak az adventváró...