Az utóbbi évek befejeződött és folyamatban lévő sportlétesítmény fejlesztései új korszakot nyithatnak Cegléd verseny- és szabadidő sportjában, ugyanakkor alapjaiban kedvezően érintik az iskolai testnevelés minőségét is.
Ehhez hasonló még nem volt, de ezt megelőzően az 1930-as évek történései ugyancsak mérföldkő jelentőségűek voltak. Akkor épült fel a Malomtó széli városi sportpálya lelátója, a Városi Sportuszoda komplexum és a 25 lőállásos lőtér is. Úgy, mint az előbbiek, lebontásra került már jóval korábban, 1972-ben az első ceglédi aszfaltos verseny-tekepálya is, melyet 1937. augusztusában adtak át rendeltetésének. Ennek most nyolcvan éve és a létesítmény falán akkor elhelyezett márvány emléktábla a Ceglédi Sportmúzeumban látható.
A ceglédi sportélet XIX. századi „őstörténeti” korában a korcsolyázás mellett a kugli játékot kedvelhették meg a kiváltságos helyzetben élő emberek. Az utolsó évtizedekben kibontakozó egyleti szerveződések otthonául szolgáló „kulturális központok” udvarán egyre több helyen megtalálható volt a döngölt földes kugli pálya. A tétre menő küzdelmek három dobásból álltak és a fagolyók gyakran megtréfálták bátor gazdáikat.
Az első ceglédi helyi újság, a „Czegléd” 1879-ben a Népkörben folyó lázas kugli-életről számolt be: „A könyvtárnok uraknak megszabott idő volt a könyv kiosztására, vasárnap és szerda délután 5-6 óra között, de éppen ezen időben jeles könyvtárnokunk, vagy a kártyázással, vagy a kuglizással van elfoglalva.”
Valamire való kocsma mellett ott állott a fogadásra is alkalmas „küzdőtér”. A társasági élet szerves részévé vált a „fagolyós” játék. Az 1880-as években előbb a „Czeglédi Korcsolyázó Egylet (1884) alakult meg, majd 1887-ben, 64(!) taggal az „Első Ceglédi Tekéző Társaság”. Az akkortájt szigorú belügyminisztériumi követelményeknek igencsak nem akart megfelelni a kör alapszabálya, így a harci kedv is alábbhagyott, maradt egy darabig a kocsmai „ad hoc” gurítás.
A fejlődésnek azonban nem lehetett gátat szabni, a köztudatból kitörölni. A kugliból a ceglédi megszállottak erőfeszítéseivel, élükön a MOVE aktivistákkal sportág lett. Ennek nyomán épült meg a város kisiparosainak összefogásával Cegléd első fedett földes tekepályája, 1931-ben az Ipartestületi Székház pincéjében. Az első tekeszakosztály 1934. december 16-án alakult meg 22 fővel. A teke népszerűsége gyorsan nőtt a városban, a tagság létszáma rövidesen megközelítette a száz főt.
Az ügybuzgó aktivisták később eldöntötték, hogy új, aszfaltborítású, versenyzésre is alkalmas pályát építenek az Egyenlőségi (Sárga) Kör udvarán. Az akkori Erdő utca (Damjanich u.) – Felház u. sarkán lévő épület udvarán jelentős társadalmi munkával, közadakozásból megépült a város első szabályos tekepályája.
Az avató ünnepségre 1937. augusztus 8-án került sor. Az eseményen jelen volt Dr. Mikecz Ödön Cegléd országgyűlési képviselője, dr. Sárkány Gyula Cegléd polgármestere és dr. Szentgyörgyi Aurél az Országos Tekeszövetség elnöke. A gála mérkőzést Budapest és Cegléd válogatottja vívta, a vendégeknél szerepelt a válogatott négy tagja is. A fővárosiak 259 fával nyertek, de a ceglédiek teljesítményét is dicsérte a vezetőség. Ezzel kezdődött el a ceglédi tekesport rohamos fejlődése.
A pályát később a CVSE csapata használta, de városfejlesztési célok miatt 1972-ben azt szanálták. Ekkor már jó ideje állt a KÖZGÉP által megvalósított tekecsarnok a Teleki utcában. Az első ceglédi tekepálya falán, 1937-ben felhelyezett márvány emléktáblát „megmentették” és a Ceglédi Sportmúzeumban őrzik.
Cegléden a hatvanas években a Tiszti Klubban, egyes aszfalt pálya épült, melyet aktívan kihasznált a honvédség állománya. Utána ők a Batthyányi utcai volt Bányász pályát bérelték edzés- és versenyzés céljára – hosszabb távon. Sajnos utóbbiakról is csak múlt időben beszélhetünk már.
A ceglédi teke sport több mint százéves története sok változáson ment keresztül. Sajnos, a pillanatnyi helyzet sem bíztató, ami a létesítmény feltételek távolba mutató lehetőségét jelenti. A magyar bajnokokat és válogatott tekézőket kinevelő sportág képviselői végleges otthonra vágynak, problémájuk megoldásra vár…
Magyar László
