2.2 C
Cegléd
2025. december 25. csütörtök
spot_img

Szétvágták az autója gumiját

Nem először rongálják meg Nagy János újvárosi lakos autóját a saját háza előtt. Legutóbb a Vörösmarty téri nyáresti mulatság alatt vágták szét a gumikat, de – elmondása szerint – korábban a hátsó szélvédőjét és más alkalommal az oldalsó ablakot is betörték már. Az, hogy kik lehetnek az elkövetők egyelőre nem ismert, de ha bárki látott valami gyanúsat azon az estén, értesítse szerkesztőségünket.

„A Vörösmarty téren nyáresti rendezvényt tartottak szeptember 2-án. Én a Nádor utca 4/a-ban lakom és a gépkocsimat a ház előtt hagytam 18 óra körül, majd kimentünk a térre. Nemsokára jöttek a barátomék és beraktuk a kerékpárjaikat az udvarra, majd visszamentünk a rendezvényre és ott voltunk egészen fél 11-ig. A térről hazamentünk, odaadtuk a barátainknak a kerékpárjukat és akkor láttuk meg, hogy a kocsim három gumiját késsel kivágták. A barátnőm szólt az egyik polgárőrnek, aki odajött és becsületesen segített: azonnal hívta a rendőrséget. Fél óra múlva ki is jöttek, a nagy esőben szétázva néztük a polgárőrrel és a rendőr hölggyel a három szétvágott gumit. Lefényképezték a kocsit, majd beültem a rendőrségi autóba, hogy adatokat megadjam.

Köszönöm ezúton is a polgárőrség és a rendőrség segítségét! Csak azt nem értem, hogy miért nem parkolhat nyugodtan az ember a saját háza előtt, anélkül, hogy vandálok kárt tennének az autójában?! Nagy János polgárőr”

(A kép illusztráció.)

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. Úgy gondolja meg, hogy én is széjjel fogom vágni a gumiját, aki a Kossuth Ferenc utca 21. szám előtti garázsok elé parkol! Az eddigi ábra alapján a szó nem használ!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egyedi ajándékok anyukáknak

Személyre szabható ajándékokkal új színt vihetsz az ajándékozási szokásokba....

Így hozd ki a legtöbbet az újévi fogadalmakból

  Az évkezdet mindig alkalmat biztosít arra, hogy új szokásokat...

Ideális kerítésanyagok otthonod védelmére

    A kerítés az otthonod egyik alapvető eleme, hiszen nemcsak...

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...