3.3 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Szenvedélye a gyógyítás

Az Állatorvostudományi Egyetemen 60 évvel ezelőtt kapta kézhez diplomáját dr. Rátonyi Dénes és 2017. szeptember 8-án vette át a jubileumi gyémánt diplomát. Kollégájaként és barátjaként kértem Rátonyi doktort, hogy meséljen az elmúlt 60 munkás évről, sikerekben gazdag életéről.

Budapesten érettségizett a József Attila Gimnáziumban, legkedvesebb tantárgya a biológia volt. A természettudományok szeretete miatt és családjának biztatására felvételizett az Állatorvosira – sikeresen. Szorgalmasan tanult, nagyon szerette tanárait és már az egyetemi évek alatt megismerte dr. Kómár Gyulát a sebészet-szemészet világhírű tanárát. Rátonyi Dénes 23 évesen vette át állatorvosi diplomáját. Az egyetemi évek alatt ismerkedett meg későbbi feleségével Valikával. 1958. március 26-án került Ceglédre, a helyválasztásban a szerelem is irányította, mert így tudott a Budapesten tanuló menyasszonya közelében maradni.

Első állatorvosi feladata a szarvasmarhák mesterséges megtermékenyítésének meghonosítása volt, mely feladat kezdetben a gazdák részéről nagy ellenállásba ütközött. A korábban említett Kómár professzor ekkor már országos hírű állatkórházat vezetett Cegléden, a Kossuth Ferenc utcában és a 7 éves gyakorlattal rendelkező Rátonyi doktort munkatársának meghívta. Rátonyi doktor a professzor úrtól mélységében megtanulta az állatorvosi szakmát, de különösen a magasfokú hivatástudatot. A közös munka 3,5 évig tartott – ezen időszak alatt számtalan kiemelkedően nagy és sikeres műtétet végeztek, például a szarvasmarhák szívburkán. Kómár professzor viszonylag fiatalon meghalt és Rátonyi doktor lett az állatkórház igazgatója. A Kossuth Ferenc utcai intézmény nemsokára kicsinek bizonyult és elkezdődött a Jászberényi úton az új állatkórház felépítése. Az építkezésnél az állatorvosi szakmai útmutatást Rátonyi doktor adta. Az új állatkórház vezetését a főállatorvos nem vállalta, mert a kórház szolgálati lakását nem kapta meg és eddigi jó munkáját megfelelő fizetéssel sem honorálták. Ezért úgy döntött, hogy 1972. április 1-től a ceglédi Vörös Csillag Tsz. állatorvosa lesz. A kihívás nagy volt, mert a szövetkezet ezres nagyságrendben tartott szarvasmarhákat, sertéseket, juhokat, baromfiakat, volt mit gyógyítani. A nagyüzemi állatgyógyítást is szerette, 1990-ben a tsz-ből került nyugdíjba.

Az állatkórházi évek alatt intenzív kisállat praxist folytatott, akkor az országban a kutya- macskához nagyon kevesen értettek. Rátonyi doktor ezen szakterület specialistája lett, és a mai napig ezen a területen állandóan képezi magát. Ezek után érthető, hogy a sok közül legkedvesebb állatfaja a kutya. Egyébként nagy sikereket ért el a lovak hasűri katasztrófával járó betegségeinek gyógykezelésében és a sántasággal betegeskedő lovak gyógykezelésében is – ezek voltak a legnagyobb kihívások.

Persze az állatok gyógyítása után mindig igyekezett szabadidejét hasznosan eltölteni. Egész életében szerette a jó autókat, az autóvezetést – gyakorlatilag mindent tud a személygépkocsikról. dr. Rátonyi 14 évig volt a Ceglédi Autóklub elnöke és egyben országos vezetőségi tag. Autóversenyeket rendezett és nyert, de nagyon híresek voltak a Kossuth Étteremben az általa szervezett autósbálok. Szabadsága idején külföldi családi kirándulásokat szervezett, beautózta egész Európát. Ezeken az utakon sok diafelvételt készített és ezekkel nagysikerű előadásokat tartott. Igazi társasági ember, kellemes humorával mindig a társalgások középpontjában állt. Feleségével – Valikával 55 éven át példás családi életet éltek, Zoltán fiuk mérnök- üzletember lett.

Nagyon köszönöm Dr. Rátonyi Dénesnek, hogy röviden elmesélte életét. Végezetül még két fontos üzenetet osztott meg velem: Munkájának a vezérfonala, ars poeticaja mindig a gyógyítás szenvedélye volt. A fiatal, kezdő állatorvosoknak pedig azt üzeni, hogy nemcsak az állatokat kell gyógyítani, hanem becsülni-szeretni kell az állat gazdáját is.

A vasdiplomához vezető úton jó egészséget kíván
Dr. Csapó István

Hasonló hírek

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Isten éltesse még nagyon sokáig Rátonyi Dénes doktort, Cegléd és hazánk elismert állatorvosát! Szeretettel: Kómár Gyula

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...