15 C
Cegléd
2026. április 11. szombat
spot_img

Nagy pofonba szaladtak a Cápák Csepelen

Vereséggel startolt a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata a női kézilabda NB II-ben. A 20. szezonjukat kezdő Cápák keretéből majdnem többen voltak a lelátón, mint a pályán. A Prókai Anett, Oláh Henrietta, Dobos Renáta, Vígh Cintia, Mester Szabó Anett, Hörömpő Dóra és Asztalos Dóra nélkül felálló Ceglédiek Csepelen léptek pályára az első fordulóban, ahol fájó vereséget szenvedtek. Jakab László edző értékelése:

– Úgy éreztem ,hogy nem kellő motiváltsággal kezdtük a mérkőzést. Kevés volt a vállalkozó kedv, egy ember próbálkozott, senki több. Nagyon sok ziccert hibáztunk már az elején is. Megvoltak a lehetőségeink, hogy elmenjünk 5-1-re is akár, helyette a hazaiak kerekedtek felül és mi törtünk meg. A második félidőben egy picit harcosabbak voltunk, de ötnél közelebb sosem tudtunk kerülni. Katasztrofális volt a védekezésünk és támadásban is gyengék voltunk. Ha így játszunk, akkor nem fogunk nyerni egy meccset sem…

Csepel DSE – Ceglédi Kék Cápák 29 – 21 ( 16 – 10 )

Csepel ,150 néző, vezette Puló, Tímár

Cegléd: Szegedi Brigitta, Juhász Bernadett Törőcsik Fruzsina (kapusok), Halasi Réka 7/2, Spolmin Roberta 6, Tóth Ágnes 3, Tóth Adrien 2, Mihály Evelin 2, Kisjuhász Petra 1/1, Ványi Flóra, Nagy Aletta

Hétméteres: 2/2, ill. 4/3

Kiállítás: 8, ill. 0 perc

-pézsé-
(Fotó: Kisfaludi István, a kép korábbi felvétel.)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Három hét alatt bíróság elé került a ceglédi rabló

Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Pest Vármegyei Főügyészség...

Miért imádják a gyerekek a cicás játékokat?

Az állatok iránti szeretet sok gyermek szívében mélyen gyökerezik,...

Felavatták az új rendelőintézetet

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc...

Hogyan érte el a TikTok a vásárlóképes közönséget?

    Kevés online tér akad, amely olyan gyorsan formálta át...

Milyen fonalak jöhetnek szóba allergiások számára?

A kötés és a horgolás sokak számára nemcsak kreatív...