16.7 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Aláírásokat gyűjt az MSZP

Sajtótájékoztatót tartott az MSZP Ceglédi Szervezete szeptember 29-én a párt irodájában.

Fehér István elnök beszámolt arról, hogy csatlakoztak ahhoz a népszavazási kezdeményezéshez, amely arra irányul, hogy legyen fizetett ünnep Szenteste, vagyis december 24-e. Aláírásgyűjtést indítottak egy másik tárgyban is: ennek témája az, hogy az állami cégek vezetői esetében vezessenek be bérplafont. Mindkét aláírásgyűjtéshez csatlakozni lehet a párt irodájában, de lesznek kitelepülések és rendezvények is város több pontján. – tájékoztatott az elnök.

Fehér István lakossági megkeresések alapján beszélt az Örkényi és Budai utak, valamint a 441-es út állapotáról is. Elmondta: szorgalmazni kellene ezen utak felújítását, mert gyakorlatilag járhatatlanok. Felvetette, hogy ceglédiek megkeresték azzal a problémával is, hogy már két éve leállt a panelprogram, pedig ez jó lehetőség a lakosságnak.

A sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva a szocialisták ceglédi vezetője kifejtette: szükségnek látja az ellenzéki erők összefogását, mert csak akkor tudnak nyerni a választáson, ha egyesítik erőiket.

– Ez egy érdekházasság, amire szükség van. Mindenkinek félre kell tenni az egyéni pártérdekeket. Ennek az összefogásnak egyik eleme a közös lista kell, hogy legyen. – nyilatkozta Fehér István.

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. A fidesz és a jobbik puszipajtások, és később úgy összefognak a pénzért és a hatalomért, mint a kisgazdákkal a fidesz.
    A magánnyugdíjpénztári pénzek lenyúlását a fideszes Földi, a jobbikos Korondi és Volner is megszavazta a parlamentben, ezzel nyomorba döntve a jövő nyugdíjasait. Persze, ha az idetelepített, állampolgárságot kapott migráns románokról van szó, akkor is egyetért a fidesz és a jobbik: a románoknak állampolgárság, szavazati jog + Romániát fejlesztő milliárdok utakra, egyházakra a MI pénzünkből. Idetelepíítették őket a munkabért letörő románok százezreit! Csak jogok, semmi kötelezettség (adót egy fillért se fizetnek ide, amolyan felsőbbrendű állampolgárok). A munkavállalók százezrével menekülnek külföldre, mert itt kizsákmányoló rabszolgatörvény vár a munkavállalókra.

    https://www.youtube.com/watch?v=y02DePqnDOU

    A HAZAÁRULÓ, Magyarországon született itt dolgozó embereket eláruló jobbik és a fidesz menjen a hazájába: ROMÁNIÁBA!!!

    Hofi:

    https://www.youtube.com/watch?v=4rtrqydCmDY

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....