10.1 C
Cegléd
2025. május 11. vasárnap
spot_img

(Gi)mizu

A Kossuth Lajos Gimnáziumban elmúlt héten vetélkedők, versenyek miatt volt foglalt a Díszterem.
Alig múltak el az egész évfolyamokat érintő szülői tájékoztatók, lezajlott a Diákközgyűlés máris újrarendezték a Díszterem padjait, székeit hol a Kossuth Vetélkedő, hol Arany János szavalóverseny, hol a Gimizuvizu kiállítás kedvéért. A Kossuth Vetélkedő történelem tanári munkaközösség által ápolt szép hagyománya idősebb, mint a ceglédi Kossuth Napok, múltja több évtizedes. Kedden a középiskolások, szerdán az általános iskolás korosztály négyfős csapatai mérték össze erőiket. Reznák Erzsébet múzeum-igazgató, Gulyás Zoltán igazgató és Bárdos Dóra tanárnő a Református iskola tanulóit, illetve 11. c csapatát találták leginkább tájékozottnak.

A kétszáz éve született Arany Jánost verseivel ünnepelték csütörtök délután Ambrus András és Bartis Ildikó színművészek, Ozsvát Sándor főiskolai tanár és Dr. Kovács Zsolt iskolánk orvosa alkotta zsűri és a szépszámú közönség előtt. Legjobban a felső tagozatos Pap Veronikának és Sipos Tamásnak, valamint a középiskolás Sziládi Róbertnek sikerült megidézni Petőfi barátjának szellemiségét, a magyar tanárok segítségével. A Cegléd Rádióból és Club TV-ből is ismert Leé Noémi azzal állított fel rekordot, hogy már nyolcadszor versenyzett magas színvonalon.

Másodszor rendezi meg az iskola a Gimizuvizu pályázatot, melynek a vizuális művészeti ágakban tehetséges tanulók felfedezése és bemutatása a feladata. Egyúttal arra a kérdésre is választ keres, hogy mi foglalkoztatja a kisebb és nagyobb gimnazistákat, ezért a zsűri a diákönkormányzat vezetőiből, valamint jelenlegi és végzett vizuális faktosokból verbuválódott. Grafikák, festmények, montázsok, fotók, szobrok és iparművészeti alkotások érkeztek be. Nagyon hiányoltuk a filmeket, de nem maradtunk összművészeti alkotás nélkül, hiszen Girst Ádám tanár úr Joseph Beuyst és Marcell Duchamp-ot megidéző kiállításnyitó performansza minden érzékünkön túl, még a takarító nénit is megmozgatta. Ki hinné: már 100 éve, hogy az extravágáns alkotó megalkotta, vagy inkább megtalálta a Forrás című polgárpukkasztó művét és előbb kiállította, majd „kizsűrizte” azt. Girst tanár úr keresett és talált a vizesblokk-felújítás kapcsán, majd kiegészítette tárgycsoporttá (installáció) és névadó játékkal is interaktívvá tette a kiállítást, ahol a díjazottak közt ötödikes versmondó fiú, hatodikos lánycsapat, művészeti iskolás ötödikes, hetedikesek és tizenegyedikes, rajz és vizuális kultúra faktosok, Benedek Péter Rajzkörösök és FIAM-osok is szerepeltek. A siker tehát legtöbbször nem véletlen, általában a kiugró képesség gondozása hozza meg. Vannak persze kivételek: a meglepetésember, autodidakta Nagy Bernadett, aki grafikákkal, vegyes technikájú és vászonra készült festményeivel indult. Többek között Őt kerestük ahhoz a lehetőséghez, melyet az iskola Minősített Tehetséggondozó Műhely programban biztosíthat, középiskolai éveit többlet szakmai és művészi ismeretekkel gazdagítva.

Hogy mizu? A szépség miben léte, a világ és benne én, érzéseim… de szavakkal kevésbé megfogalmazható, ajánlom megtekintésre naponta, munkaidőben a Gimnázium dísztermében!

Nem feledkeztünk meg a szülői háttér fontosságáról sem, hisz a legtöbb hasznosuló információ alapjait otthonról hozzák a tehetségek, legyen szó irodalomról, történelemről vagy művészetekről. Ezt tanártársaim nevében is köszönöm:

Rónai Gábor

Mentés

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...