9.9 C
Cegléd
2025. október 26. vasárnap
spot_img

Ismét győzött a CVSE

Két nagy arányú vereség után győzni kellett hazai pályán az egyébként jó erőkből álló Vác FC ellen. Ez Asztalos Dávid találatával össze is jött, de nem volt egyszerű a mérkőzés.

Jól kezdtük a mérkőzést, már a második percben nagy lehetőség adódott ellenünk, amikor Asztalos adott nagy labdát Damásdinak, de sajnos nem jól vette át, így a ziccerből egy beadás lett csak, amiből aztán nem lett kapura lövés.

Jó iramban és jó szellemiségben folytattuk a mérkőzést ezután is, letámadtuk ellenfelünket, ami egyértelműen meglepte őket és többször hibáztak is saját térfelükön. A vendég csapat a 17. percben jutott el először lehetőségig, amikor egy oldalsó szabadrúgást Mursits húzott le.

A 27. percben aztán a jól és harcosan játszó Szilágyi egy szép szóló után az alapvonalról tette vissza a labdát a középen érkező Asztalos elé, aki egyből be is rúgta azt a kapuba. Jogos és megérdemelt volt a vezetésünk, amit akár növelhettünk is volna, miután a bal oldalról jött egy ívelt labda Damásdi elé, aki előtt felpattant, igazított rajta, majd félfordulatból kapura lőtt, a labda pedig éppen elment a kapufa mellett, ahol egyébként Szilágyi becsúszva érkezett és centiméterek kellettek csak, hogy elérje.

A hátralévő időszakban sem forgott veszélyben a kapunk, így egy gólos előnnyel ért véget az első játékrész.

A második félidőre Majoros helyére G. Bíró érkezett a középpályára, majd pár perccel később már Mursitsnak kellett bravúrral védenie egy lövés után. A Vác ezzel jelezte, hogy nem elégedett az eredménnyel, amin szeretne változtatni, de hiába volt nagy labdabirtoklási fölényük a 68. percig nem tudták a fölényt helyzetre váltani, akkor is egy szabadrúgást húzott le Mursits.

Az utolsó 10 percben aztán már veszélyesebb volt a helyzet, több nagy lehetősége is akadt a vendég csapatnak, de vagy célt tévesztettek, vagy a védők mentettek, vagy Murstis védett nagyot.

A lényeg, hogy nem sikerült a kapunkba találniuk, így 1:0-s győzelmet aratva begyűjtöttük a három pontot.

Kezdőcsapat:

Mursits – Valkovszki, Nánási, Preklet, Farkas A. – Peszmeg, Albert – Damásdi, Majoros, Szilágyi – Asztalos

Cserék:

Majoros helyett G. Bíró

Peszmeg helyett Sándor

Szilágyi helyett Nyilas

Gól: Asztalos (’27 p.)

Kőházi Ádám

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A Lifemed várólista nélküli, új és megújuló szolgáltatásai

Pacemaker ambulancia Szakrendelésünk a pacemakerrel és ICD-vel élők számára nyújt...

Gazdasági fordulatot sürget a CFE!

„Cegléd városa bajban van” – hívtuk fel a figyelmet...

A SPINDELBAU Kft 2025 évben ünnepelte 20 éves fennállását!

Az idei évben május-június-július hónapokra szerveztük a kedvezményes gázkészülék...

Rendőrautós születésnapi meglepetés Benettnek

Olvasónk osztotta meg velünk kedves élményét: kisfia, Varga Benett,...

Kundalini jóga meditáció: az önismeret útja

A világ folyamatosan változik, gyakran hektikus tempót diktálva. Az...